DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Így léphet előre a Renault 2017-ben

A Renault számára világos, hogy miért vannak az F1-es mezőny végén, és a csapatfőnök Frederic Vasseur elárulta, mivel fognak előrébb kerülni a következő szezonban.

A Renault gyári csapatként tért vissza a Formula-1-be, és nagy terveket állított maga elé: az istálló célja, hogy néhány éven belül világbajnok legyen – ám egyelőre a mezőny végén harcolnak. A csapat tisztában volt vele, hogy a 2016-os szezon a tanulás éve lesz, jövőre viszont egyértelmű előrelépést terveznek.

 Renault



„Úgy gondoljuk, hogy a 2017-es év egy jó lehetőség lesz számunkra. Most a 2015-ös tervezésű autót használjuk, amelyet egy Mercedes-motor köré építettünk – így amikor a Renault-ra váltottunk, kezdetektől fogva szenvedtünk” – nyilatkozta Frederic Vasseur, a Renault csapatfőnöke.

„A 2017-es autót ezért nem a 2016-osra, hanem a 2015-ösre fogjuk alapozni – ez lehet a nagy felzárkózás. Ahogyan mondtam, a 2017-es szezon jó lehetőségeket tartogat számunkra. Jelenleg kicsit stresszes kezelni azt a lemaradást, amit ez a struktúra okozott, de keményen dolgozunk rajta.”

A Renault 6 pontjával jelenleg a konstruktőri bajnokság kilencedik helyét foglalja el, és mivel már maximálisan a következő szezonra koncentrálnak, Vasseur elmondta, ezzel a pozícióval beérik az év végén. „A sorrend elég világosnak tűnik, nehéz lenne megváltoztatni, mivel nem dolgozunk az autón. Szóval isteni csoda nélkül nem tudom, hogyan tudnánk előrébb kerülni.”

 

A csapat világbajnoki terveihez ilyen kaliberű versenyzőket is szeretne, ám egyelőre a két jelenlegi pilóta, Jolyon Palmer és Kevin Magnussen sorsa is bizonytalan. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: