DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Alonso nem hátrál: Jövőre a vb-címre megyünk

Bár a tavalyi küszködések után idénre sem lépett jelentősen előre az erősorrendben a McLaren-Honda, Fernando Alonso szerint minden jel arra utal, hogy csapata hamarosan a legjobbak között lesz.

A spanyol az idei szezon első felében is még csupán kétszer volt pontszerző, és noha a McLaren jóval kiegyensúlyozottabban teljesít, mint a Honda tavalyi debütálóévében, a csapat számára még mindig az számít elérhető sikernek, ha az időmérőn bejutnak a Q3-ba, vagy ha jól jönnek ki a középmezőny csatározásaiból.

Az idő azonban pereg, 2017-ben megkezdődik Alonso hároméves kontraktusának utolsó szakasza, a spanyol pedig a Wokingba való visszatérésekor úgy számolta, hogy a harmadik szezonra fognak összeállni a dolgok egy bajnoki hadjárathoz. Noha a McLaren egyelőre még a dobogótól is távol van, a kétszeres világelső optimizmusa továbbra is töretlen.

Dppi_00216016_018



„Jövőre meg akarjuk nyerni a világbajnokságot. Talán furcsán hangzik ez a jelenlegi helyzetünkből, de az cél mindenképpen ez. Szeretnék gyakrabban a mezőny elején állni, de egyelőre be kell érnünk a jelenlegi helyzettel. Az érettebbé válás folyamataként tekintek erre, miközben arra várunk, hogy jobb idők köszöntsenek ránk” - idézi őt az Autosprint.

Alonso magabiztossága abból is ered, hogy az idén érkező új Honda-főnököt, Yusuke Hasegawát sokkal alkalmasabbnak tartja egy F1-es program vezetésére, mint elődjét, Yasuhisha Arait.

„A fejlődés gyorsan megérkezett. Az új főnöknek, Hasegawának már van múltja a versenyzésben, így másfajta filozófia mentén gondolkodik, és nyitottabb az új ötletekre is” - méltatta a japán szakembert.

„Talán a mi csapatunk fejlődött a legtöbbet az elmúlt 12 hónap során. A baj csak az, hogy a többi gyártó már 36 hónapja dolgozik, és nem könnyű számunkra feleannyi idő alatt eljutni a szintjükre. Idénre sikerült gondoskodnunk a megbízhatóságról, így már csak a teljesítmény hiányzik. Az a következő évre fog megérkezni. És biztos vagyok benne, hogy el fog jönni az idő, amikor mi leszünk a legjobbak mindenki közül.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: