DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton az élen, Rosberg a pályaszélen

Lewis Hamilton vezetésével ért véget az első F1-es edzésnap Baku utcáin, ami a másik Mercedest vezető Nico Rosberg számára már nem alakult ilyen jól, hiszen műszaki hiba hátráltatta őt programja teljesítésében.

A sérülésveszélyes kerékvetők által előidézett koradélutáni ijedtség és sietős javítási munkálatok után a tervezett időben elkezdődhetett a második szabadedzés, és noha a kamerák ekkor is észrevettek még egy nem teljesen rögzített pályaszegélyt, az végül nem okozott további gondokat.

ClKDdJjWIAARh3Z



A gyakorlást ezúttal balesetek nélkül abszolválta a mezőny, csupán néhány elmért féktávot láthattunk, amelyek után a versenyzők a szűk bukótérbe menekülhettek, ahol aztán kissé körülményesen tudtak csak megfordulni. Így járt például Esteban Gutierrez és Romain Grosjean is. A McLarent ismét csak a műszaki hibák találták meg, hiszen Fernando Alonso egy alkalommal igencsak köhögő, 7-es sebességfokozatban ragadt autóval tért vissza a garázsba.

Két versenyző parkolt le a pálya szélére, de ők sem a közeli korlátokkal való találkozás miatt. Nico Rosberg autójából egy óra elteltével elszállt a hajtás, és mérnöke tanácsára állította meg azonnal a Mercedest egy biztonságos helyen. A történtek miatt a bajnoki tabella éllovasa némi hátrányba került a hétvége további részére, hiszen hosszú etapokra feltankolt autóval alig tudott gyakorolni.

Pár perccel a leintés előtt pedig Kimi Raikkönen állította meg Ferrariját az 5-ös kanyar bukóterében, vastag féknyomot hagyva maga után, kicsúszásának körülményei pedig szintén műszaki hibára utaltak, annál is inkább, hiszen a finn a kormányt kiszedve ott is hagyta autóját a helyszínen.

A nap leggyorsabbja Lewis Hamilton lett, aki 1:44,223-as körrel zárt, közel héttizedet adva mögötte végző csapattársának. Erősek voltak a Force Indiák, hiszen Sergio Perez és Nico Hülkenberg a 3. és az 5. helyen zártak, Valtteri Bottas Williamsét közrefogva. Carlos Sainz lett a legjobb a nem Mercedes motort használók közül, Toro Rossóját ugyanis a hatodik pozícióban rangsorolják.

 

A második szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:44.223 - 33
2 Nico Rosberg Mercedes 1:44.913 0.690 26
3 Sergio Perez Force India/Mercedes 1:45.336 1.113 37
4 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1:45.764 1.541 35
5 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1:45.920 1.697 37
6 Carlos Sainz Toro Rosso/Ferrari 1:46.027 1.804 35
7 Max Verstappen Red Bull/Renault 1:46.068 1.845 35
8 Sebastian Vettel Ferrari 1:46.219 1.996 36
9 Jenson Button McLaren/Honda 1:46.234 2.011 32
10 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1:46.293 2.070 32
11 Fernando Alonso McLaren/Honda 1:46.498 2.275 27
12 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1:46.681 2.458 29
13 Kimi Raikkonen Ferrari 1:46.694 2.471 32
14 Daniil Kvyat Toro Rosso/Ferrari 1:46.744 2.521 35
15 Esteban Gutierrez Haas/Ferrari 1:46.830 2.607 26
16 Felipe Massa Williams/Mercedes 1:47.060 2.837 28
17 Kevin Magnussen Renault 1:47.329 3.106 38
18 Rio Haryanto Manor/Mercedes 1:47.487 3.264 33
19 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1:47.772 3.549 22
20 Jolyon Palmer Renault 1:47.794 3.571 35
21 Pascal Wehrlein Manor/Mercedes 1:48.018 3.795 36
22 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1:48.081 3.858 38
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: