DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Akár jól is elsülhet a futam

A brit pilóta Bahrein után autózott ismét pole-pozíciós időt Barcelonában, és reméli, hogy végre a futamon is ki tudja használni az első rajthely nyújtotta előnyöket.

Lewis Hamilton számára elégtételt jelentett barcelonai pole-pozíciója, a szezon első versenyein tapasztalt balszerencse-sorozat után. A brit pilóta 1:22.000-s körrel hódította el az első rajtkockát Nico Rosberg előtt, az időmérő után pedig elmesélte, mit is jelent számára, hogy visszatérhetett az élre.



„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ezt a kört összeraknom, különösen annak fényében, hogy Nico egész hétvégén gyorsnak bizonyult” - mondta a Mercedes britje. „Lépésenként próbáltam megfutni a legjobb kört, amiért szeretnék köszönetet mondani a csapat minden tagjának. Az utóbbi két hétben ők voltak azok, akik leküzdötték azokat a problémákat, melyekkel szembesültünk. Már csak azért is örülök, mert a legutóbbi két időmérőn nem tudtam beleszólni a csatákba, ráadásul a tegnapunk sem alakult fényesen. Remélem, minden összejön holnap, a lehető legjobb helyről indulok, akár jó futamunk is lehet majd.”

Nico Rosberg idei ötödik győzelmére készül vasárnap, de nem volt túlzottan elragadtatva, hogy kikapott csapattársától. „Persze, csalódott vagyok a második hely miatt, hiszen első akartam lenni, de Lewis egyszerűen gyorsabb volt ma. Szerencsére a futam az, ami számít, ahol bármi megtörténhet. Például a rajtnál, de taktika szempontjából sem lesz egyszerű futamunk. Szeretnék majd élni minden lehetőséggel.”

Noha Max Verstappen igencsak ráijesztett, végül Daniel Ricciardo lett a Red Bull legjobbja, közvetlenül a két Mercedes mögött zárva. „Örülök, hogy itt lehetek a sajtótájékoztatón, és holnap is megpróbálom majd, hogy ide kerüljek” - nyilatkozta az ausztrál. „Sikerült megelőznünk mindkét Ferrarit, Max nagyszerűen teljesített, így a második sorból indulhatunk. Tudtam, hogy a Q3-ban csak egy köröm van, de azt is, hogy megvan a tempóm egy remek eredmény eléréséhez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: