DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Kanadában jön a Renault nagy fejlesztése

A gyártó jelenleg teszteli új motorját, amely Montrealban fog bemutatkozni. A gyári F1-es csapat rendszeres pontszerzést vár tőle, az újdonságokat pedig a Red Bull is megkapja majd.

Bár szóba került, hogy a gyári csapatával három futam után pont nélkül álló Renault karosszériája fejlesztését rövidesen beszünteti, hogy a szabályváltozásokat hozó 2017-es évre koncentráljon, a franciák motorrészlege tovább dübörög. Már a szezonkezdet óta beszéltek róla, hogy a Renault fontos fejlesztési csomagja a Kanadai Nagydíjra fog megérkezni, az idény hetedik állomására, most pedig ezt erősítette meg Cyril Abiteboul, a csapat ügyvezető igazgatója.



„Amint itt beszélünk, Franciaországban, a fékpadon teszteljük a motort. Annyi kilométert teszünk bele, amennyit lehetséges, hogy elérjük a célunkat, ami Montreal” – mondta Abiteboul a dán Ekstra Bladet lapnak. Hozzátette, csapata új lendületet kaphat a fejlesztéstől:

„Újak vagyunk a Formula-1-ben, és nem jelöltünk ki konkrét célokat. Azonban szeretnénk a McLarennel és Haasszal harcolni. Nem oldhatjuk meg minden problémánkat most rögtön, de jönnek javítások mindkét autóhoz, továbbá az új motor. Pontokért fogunk harcolni, bevallom, nem lesz meg a dobogó, de a pontok igen, minden versenyen.”

Az új motort nem csupán a Renault, hanem partnercsapata, a Red Bull is meg fogja kapni. „Nagyszerű versenyünk volt Kínában, ahol a dobogóra álltam” – mondta a konstruktőri harmadik helyen álló alakulat pilótája, Danyiil Kvjat. „Felismertük, hogy a Ferrarival is versenyezhetünk. A szezon folyamán előrelépést tehetünk, eredmények terén pedig még többet fejlődhetünk.” A Red Bull korábban többször elmondta, egy fontos ugrást a Renault kanadai fejlesztésétől várnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: