DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Button McLarenje is túlesett az első motorcserén

A szezon harmadik F1-es versenyén mindkettő McLaren-Hondában a második erőforrás fog működni. Jenson Button bahreini megállása tette tönkre belsőégésű motorját.

Jenson Button Bahreini Nagydíja mindössze hét körig tartott: a 2009-es világbajnok a 10. pozícióban haladt, mikor kénytelen volt a pálya szélére húzódni. A kiesést a McLaren szokásos problémája okozta – az erőforrás meghibásodása. A Honda megvizsgálta az egységet, és arra jutott, hogy Button autójában belsőégésű motort kell cserélni, habár jó hír, hogy a probléma gyökerét sikerült azonosítani.

Ez azt jelenti, hogy az első két verseny alatt mindkét McLaren elfogyasztott egy-egy motort: Alonso erőforrása az Ausztrál Nagydíjon elszenvedett baleset során sérült javíthatatlanul.



„Műszaki probléma adódott Jenson belsőégésű motorjával, amelyet cserélni fogunk a következő versenyhétvégére” – mondta a Honda motorfőnöke, Yusuke Hasegawa a Kínai Nagydíj előtt. „A történteket alaposan kivizsgáltuk, és orvosolni fogjuk a jövőben felhasználandó motoroknál.”

A bahreini versenyen a Honda látszólag előrelépett, Button szerint pedig a motornál is javulás tapasztalható: „Addig a pontig, amíg erőt veszítettünk, jól éreztem magam az autóban, és remélem, a lendületet sikerül fenntartani Sanghajban is, ahol a legtöbbet tudjuk kihozni a rendelkezésünkre álló csomagból. De ahogy mindig, keményen kell dolgoznunk a megbízhatóságon. Egyértelműen sikerült fejlődni ezen a területen, de sosem jó, ha 100 % alá adjuk. Fontos, hogy kihasználjuk a fejlődést, és pontokat hozzunk haza, amiket megérdemlünk, valamit tudjunk mutatni az erőfeszítéseinkért” – fogalmazott Jenson Button. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: