DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

A Mercedes pilótajelöltjei a jövőt illetően

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff árult el néhány kulisszatitkot arról, kiket képzelnek a Mercedes volánja mögé. Nemcsak a jelenlegi pilótapárosuk neve merült fel az alakulatnál.

A napokban Toto Wolff beszélt arról a médiának, hogy szívesen leigazolná a későbbiekben Max Verstappent a Mercedeshez. A tizenhét évesen debütáló holland versenyző valóban meggyőzően szerepel az F1-ben és igen nagy tehetségnek ígérkezik a tempója alapján.

Dppi_mercedes_03.24.2.



A Mercedes elsődleges célja mégis az, hogy Nico Rosberget 2017-re is a csapatnál tudják, és nemsokára ajánlatot is fognak tenni a német versenyzőnek: „Nico a Mercedes-család tagja. Ő lesz az első, akivel beszélni fogunk. Akkor majd ő is elmondhatja nekünk az elképzeléseit” – nyilatkozta a Mercedes üzleti csapatvezetője.

Rosberg zsinórban negyedik győzelmét aratta Ausztráliában, ha a tavalyi utolsó három futamot is számítjuk. Formája a Mercedes számára is jelzésértékű, és lehetséges, hogy idén a 2014-es évhez hasonlóan megint nagy csatát fog vívni a harminc éves német pilóta a csapattársával a világbajnoki címért. 

Természetesen a Mercedes tavalyi tesztpilótája, Pascal Wehrlein is lehetséges pilótajelölt a címvédő német alakulat számára: „Pascal nagy felelősséget kapott, hogy ilyen fiatalon a Manornál vezet. Alaposan fogjuk figyelni őt és aztán eldől, hogyan fog folytatódni a karrierje” – nyilatkozott Wolff a fiatal német pilótáról. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: