DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nasr: Minden téren jobb az új Sauber

Felipe Nasr, a Sauber F1-es pilótája szerint az istálló új autója mindenben előrelépett az előzőhöz képest: a hajtáslánc és a karosszéria is jobb, a C35 stabilabbá vált elődjénél.

Az első barcelonai teszten még a tavalyi autóval körözött a Sauber, ám állításuk szerint így is sok dolgot tudtak kipróbálni - olyanokat, amikre tavaly nem volt lehetőségük és amik segítenek az idei C35-ös beállításában is. Felipe Nasr a második teszt nyitónapján 103 kört tudott megtenni az autóval, megbízhatósági problémáik alig-alig adódtak és úgy érzik, hogy mindenben sikerült előrelépniük az elődhöz képest.

"Jó volt ennyi kört megtenni rögtön az első napon, főleg úgy, hogy az autó nagyon impresszívre sikerült" - nyilatkozta Nasr. "Alapesetben arra számítottunk, hogy több dolgot kel beállítani és javítani, de összességében ez egy sima nap volt. Reggel még volt némi gond a rendszerrel, de semmi komoly" - magyarázta a pilóta, aki hozzátette, hogy mivel múlt héten még az előző autóban ült, még inkább össze tudja hasonlítani a kettőt.

Sauber



Nasr szerint a C35 több kulcsfontosságú területen javult a tavalyi géphez képest, már most stabilabbnak érzi - nem csak a megbízhatóság, de a teljesítmény is tetszett neki az első napon.

"Még elég sok dolgot kell megtettünk, de abban biztos vagyok, hogy a következő napokban haladni fogunk az új autóval. Az első benyomásom jó volt, úgy éreztem, hogy előreléptünk tavalyhoz képest a karosszériát, a motort és a teljes hajtásláncot tekintve is. Mivel múlt héten még az előző autóval köröztem, most úgy érzem, hogy sokkal stabilabb a C35 hátulja a közepes és nagy sebességű kanyaroknál és az előtte lévő fékezésnél is" - elemezte az autót Nasr.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: