DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ilyen lesz a 2017-es független F1-es motor

Az előzetes tervekkel ellentétben sokkal erősebb motorokat kaphatnak az olcsóbb motorokra számító F1-es csapatok. ráadásul semmilyen korlátozás nem fogja megkötni a kezüket.

A 2017-es szezon még a forradalminál is forradalmibbnak ígérkezik, hiszen a gumik és az aerodinamika mellett erőforrás terén is komoly változások lépnek életbe - az utóbbi persze csak azokat a csapatokat érinti, akik hajlandóak lesznek az eddig még ismeretlen motorgyártó olcsóbb termékeivel rajthoz állni. Az FIA nemrég tett közzé egy felhívást, amelyre várják a pályázni kívánó csapatok jelentkezését - a tender kezdetéig a szövetség a pályázók gazdasági és technikai helyzetét fogja leginkább felmérni, mint a csatasorba állás legfontosabb tényezőit.



A ThisIsF1.com nemrég közzétette, hogy milyen paraméterekkel fognak rendelkezni ezek a motorok, ártól, gyártótól függetlenül: a korábban tervezett 2,2 literes, V6-os turbómotorok helyett 2,5 literes hathengeres, ikerturbós erőforrások düböröghetnek majd a csapatok autóiban - a miheztartás végett a 2014 végén levetett V8-asok 2,4 literesek voltak. Ez azonban még nem minden, az előzetes várakozások szerint a két turbófeltöltő 870 lóerőnél is nagyobb teljesítményt generálhat, nem korlátozzák a fordulatszámot, és az üzemanyag-áramlás mértékét sem.

Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója nem örül a Nemzetközi Automobil Szövetség által szorgalmazott tervnek, mondván, hogy nem így kell kiegyenlíteni a gyártók erőforrásai közötti különbségeket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: