DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Gutierrez ferraris csapattársait méltatja

A mexikói F1-es pilóta idén lett a Ferrari család tagja, és már az elmúlt fél évben nagyon sokat tanult a csapat állandó versenyzőitől, Sebastian Vetteltől és Kimi Raikkönentől.

Bár a tesztkorlátozások miatt nem vezetheti sokat a Ferrarit, Esteban Gutierrez jó úton halad afelé, hogy jövőre ismét versenypilótaként körözhessen. Eddig ugyanis úgy tűnik, hogy a maranellóiak technikai támogatásával jövőre induló Haas istállónál ő a legnagyobb esélyes az egyik ülésre, noha a hivatalos bejelentés még hátravan. A mexikói pilóta két szezont töltött eddig az F1-ben a Sauber pilótájaként, legjobb eredményeként egyetlen pontszerzést tud felmutatni: hetedik a 2013-as Japán Nagydíjon.



Gutierrez néhány nappal ezelőtt hazájában, Mexikóvárosban körözhetett a Ferrari 2009-es szezonra gyártott gépével, az F60-assal. A bemutató afféle ízelítő volt a latin-amerikai közönség számára, hiszen a mexikói az F1-es naptárba 23 év után visszatérő Autodromo Hermanos Rodriguez-en is beülhet a Ferrari volánja mögé, az első szabadedzésen. Gutierrez nagyra tartja világbajnok csapattársait, akiktől sokat tanult ebben a szezonban.

„Nagyon hálás vagyok nekik, mert mindketten nyitottak felém” – idézte a Crash.net a monterreyit. „Sebastian és Kimi is nagy segítség volt számomra, mert megosztották velem látásmódjukat az autóval kapcsolatban. Ez a tapasztalat nagyszerű viszonyítási nekem, hiszen így megismerhettem hogyan dolgoznak, és hogy mennyire különböznek egymástól.” Mexikói pilóta utoljára 1970-ben körözhetett utoljára hazai pályán, akkor Pedro Rodriguez hatodik helyen végzett egy BRM volánja mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: