DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Visszatérhet-e az F1 legsikeresebb gumigyártója?

Vajon visszatérhet a közeljövőben a Goodyear a Formula-1-be? Itt a pályázási lehetőség, de a cégnél továbbra is titkolóznak, bár a jól értesült Motorsport.com-nál azt mondják, tudnak valamit.

A Goodyear neve néhány évtizeddel ezelőtt még egyet jelentett az F1-gyel, hiszen hosszú időn át igen szoros kapcsolatban állt a sporttal. A márka 1965-ben szerzett első győzelme óta az 1998-as távozásáig szerzett 368-cal a sorozat máig legeredményesebb gumigyártójának mondhatja magát, noha a lefedett évek nagyobb részében egyedüli beszállítók, illetve a nagyobb csapatok partnerei voltak.

goodyear-celebrates-60th-anniversary-as-nascar-tire-supplier-76943_1



Most, hogy az FIA új pályázatot írt ki a 2017-2019 közötti hároméves periódusra, felmerült a kérdés, hogy vajon a korábbi beszállítók közül kacérkodik-e valaki a visszatérés gondolatával. Egyelőre a Pirelli mellett a Michelin jelezte, hogy fontolgatja a nevezést, de a hétvégén a Goodyear európai vezetőjét, Darren Wellst is megkérdezték, aki a Le Mans-i 24 órás helyszínére is kilátogatott.

A Goodyear elsőszámú versenysorozata jelenleg a NASCAR, de a szintén hozzájuk tartozó Dunlop jelen van az LMP2-ben, a Moto2-ben és a BTCC-ben is.

„Bármilyen lehetőség is nyílik a motorsporton belül, mindig leülünk és elgondolkodunk rajta. Ugyanakkor okosan kell választanunk, és ha valamihez csatlakozni akarunk, felkészültnek kell lennünk” - nyilatkozta Wells, majd amikor konkrétan az F1-es pályázatról kérdezték, titkolózóra vette a figurát: „Bárhogy is döntöttünk, a következő héten ki fog derülni.”

A Motorsport azonban több forrásból is úgy értesült, hogy a Goodyearnek valójában nincs is mit titkolnia, hiszen a cégnél úgy döntöttek, hogy egyelőre jegelik az F1-es visszatérés lehetőségét, és legfőbb erőfeszítéseiket továbbra is a NASCAR-ra fordítják. Emellett azonban szemmel tartják a Formula-1 helyzetét és figyelik a következő pályázatokat.

Az abroncsszállítói pályázatra a nevezés június 17-én, szerdán zárul.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: