DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Button: Leszállnának kicsit rólunk?

A 2009-es év F1-es világbajnoka nem fogalmazott ennyire direkt módon, de lényegében ezt a kérdést tette fel a kritikusoknak, akik szerinte túlzó elvárásaikkal megfojtják jelenleg a McLaren-Honda életterét.

Ráadásul egyre többen pártolnak át a kritikusok csapatába, hiszen lassan már a wokingiak szurkolóinak türelme is kezd elfogyni kedvenc istállójuk idei vergődését látva. Persze Button monacói pontszerzése némi gyógyírt jelent a sebekre, de a mindig az utolsó verseny marad meg az emberek emlékezetében, és az most szörnyen rosszul sikerült a McLarennek – a Kanadai Nagydíjról mindkét autójuk kiesett, Button versenygépében pedig a hétvége során kétszer is motort kellett cserélni…



Mindezek fényében a brit pilóta is megérte a kritikusokat, mégis türelemre int mindenkit. „A probléma az, hogy ha egy olyan csapat vagy, amelyik nagydíjakat és világbajnokságokat nyert a múltban, akkor folyamatosan nyomás alatt kell teljesítened, és soha senki nem ad neked egy szusszanásnyi pihenési időt. De ha végignézzük azt az utat, amit a tél eleje óta bejártunk, egy igen meredek fejlődési görbét látunk” – idézi az autosport.com Button szavait.

„Ez egy olyan sport, amelyben hihetetlenül magas szintű versengés folyik, ezért is akarunk mi, illetve a gyártók is a részesei lenni ennek. Az, hogy két évvel fiatalabb a projektünk, mint a többi gyártóé, igenis nagy ügy, és én személy szerint úgy érzem, hogy nagyszerű munkát végeztünk ezen rövid idő alatt. A csapat nagyon hisz magában, a Honda és a McLaren pedig kölcsönösen számíthat egymás segítségére, szóval ez egy nagyon jó partneri kapcsolat. Úgy érzem, megvan hozzá a csomagunk, hogy a jövőben nagyszerű dolgokat vigyünk véghez” – kötötte az ebet a karóhoz a rutinos pilóta, aki türelemnek sosem volt híján, hiszen előző csapatainál is éveken át volt képes várni arra, hogy igazán ütőképes technikát tegyenek alá.

Csapattársának, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak jellemzőbb erényei is vannak a türelménél, a spanyol a hétvégi nagydíj első felében ki is fakadt a csapatrádióban, mondván, ha most nem hagyja őt a csapat csatázni a többiekkel, és folyamatosan csak benzinspórolásra szólítják fel, akkor egy amatőr versenyzőnek fog tűnni kívülről. Button erre is reflektált. 

„Mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt, mivel természetes, hogy mindannyian teljesíteni akarunk, és hát a nyomás is rajtunk van, hogy teljesítenünk kell. Ezt érezzük. Ez egy nagyon nehéz helyzet, főleg a csapat fiatalabb tagjai számára. Mindenki azt kérdezi most tőlünk, hogy mikor fogunk nyerni, ezért próbáljuk a határokat feszegetni. De Kanadában gyengék voltunk megbízhatóság és tempó terén is. Remélhetőleg néhány héten belül kiiktatjuk ezeket a hibákat, de ami Montrealban történt, az nem lesz negatív hatással a csapatra: Monacóban nem várt pontokat szereztünk, és ezen már semmi nem változtathat. Szóval egyben kell néznünk a jó és a rossz dolgokat, és így nézve azt látjuk, hogy minden egyes versenyen fejlődtünk eddig” – zárta mondandóját a fiatalabb korában sokáig az F1 playboyának tartott 35 éves pilóta. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: