DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Ritka pillanat: Mindenki mosolygott a dobogón

Három, ha nem is örömittas, de elégedett arcot láthattunk az F1-es Kanadai Nagydíj dobogóján: Rosberg elismerte vereségét Hamiltonnal szemben, Bottas pedig örült a Williams első idei pódiumának.

Valljuk be, láttunk már izgalmasabb versenyt idén és a Kanadai Nagydíjak történetében is, de ez volt az utolsó, ami érdekelte a dobogósokat, a nagyon simán alakuló montreali futam 70 köre után. Nico Rosberg nem jelentett komoly fenyegetést a Notre Dame-szigeten negyedik alkalommal győzedelmeskedő csapattársára, a címvédő szavaiból pedig egyértelműen sugárzott, hogy túl van a monacói fiaskón.

„Imádom Montrealt, imádom ezt a pályát, imádom a várost, a hétvégénk pedig fantasztikusan sikerült, és jó újra visszatérni a dobogó tetejére. Nem volt olyan könnyű győzelem, mint az kívülről látszott, hiszen alulkormányzott volt az autóm, viszont annak ellenére, hogy Nico a közelemben volt, tudtam, hogy gyorsítani tudok még, ha szükséges” – mondta Hamilton, majd amikor az interjúkat készítő Ted Kravitz megkérdezte tőle, hogy szüksége volt-e erre a diadalra, kiszólt a közönséghez: „Szükségem volt erre?” Montreal népe természetesen üdvrivalgásban tört ki, majd a címvédő folytatta mondandóját. „Igen, én is így gondolom. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy eljöttek, akik minden évben fantasztikussá varázsolják a hétvégét.”



Nico Rosberg számára a futam egy-egy szakaszában felcsillant a remény, hogy megtámadhatja társát, de végül el kellett ismernie, hogy ki volt a jobb ezen a délután. „Végül is jó versenyt futottam Lewissal, hiszen végig úgy nyomtam neki, mint egy őrült, de sajnos nem sikerült utolérnem. Sok mindenre kellett figyelnem, de ő is ugyanígy volt ezzel. Az időmérő nagy befolyással volt erre a versenyre, talán ha egy helyezéssel előrébbről rajtolok, könnyebb lett volna.”

 

Valtteri Bottas révén először képviseltette magát idén dobogón a Williams, aki Kimi Raikkönen hibájából is hasznot húzva állította helyre a csapat renoméját a katasztrofálisan alakuló monacói futam után. „Nagyon boldog és büszke tagja vagyok a csapatnak – az egész garázs nagyszerűen dolgozott egész hétvégén, ez a helyezés pedig ennek az eredménye. Kimi hibája után nyertünk egy pozíciót, és meg is változtattuk a taktikánkat, ami jó lépés volt a csapat részéről. Két olyan pálya következik, amelyek fekszenek nekünk, és tudjuk, hogy az élcsapatok között vagyunk, így továbbra is a dobogóért fogunk hajtani.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: