DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

A gumik csináltak bolondot Rosbergből

Az első szett abroncs tapadása problémásnak bizonyult, a másodiké már normálisnak – de eddigre átállíttatta az autót, hogy az előbbiekhez alkalmazkodjon. Így veszítette el a pole-t Nico Rosberg az F1-es Kanadai Nagydíjon.

Az elmúlt két versenyt megnyerő Nico Rosberg a Q1-ben még megelőzte Lewis Hamiltont, a Q2-ben csupán 12 ezredmásodpercet kapott tőle: végül azonban a döntő fázisban jelentős lemaradással lett csak második, 0,309 másodpercre végzett karrierje 44. rajtelsőségét gyűjtő kollégájától. Mindenért a gumik szeszélyét hibáztatja.

„Tapadáshiányt érzékeltem a hátsó szett gumikon a Q3 elején. Ehhez kellett alkalmazkodni az autóval, ezért lejjebb állítottuk a szárnyat és egyéb módosításokat végeztünk” – magyarázta Rosberg a kvalifikáció után. „Az utolsó szett tapadása azonban ismét normális volt, akkor pedig a kocsi túl alulkormányzottá vált, mivel a beállítások az első szetthez igazodtak. Ez egészen hátrányosan érintett.”



A csapat későbbi elemzéséből pedig kiderült, a harmadik felvonás elején hibás gumit tettek fel Rosberg autójára, ez vitte tévútra őket a beállítások terén. „Azóta megerősítették, hogy a szett rossz volt. Muszáj volt meghoznom a döntést a beállításokat illetően. Elképesztő, hogyan alakulhatnak a dolgok. Apróságok jelenthetnek ilyen nagy különbséget a végén, ezúttal pedig velem történtek meg. Ilyen kicsiny határon múlhat a pole az F1-ben” – kesergett a német versenyző, aki a világbajnokságban Hamiltonhoz képest 10 pontos lemaradással várja a ma esti Kanadai Nagydíjat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: