DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Nem adja a Saubernek új motorját a Ferrari

Az olasz istálló zsetonjait is bevetve fejlesztett erőforrást visz a Kanadai Nagydíjra, de a Sauber csak nyár végén számíthat az újításra. F1-es autójuknak azonban kedvezhet a pálya.

A Ferrari két istállónak is szállít erőforrásokat az idei szezontól kezdve: a tavalyi autó frissített változatával szereplő Manor tavalyi motort használ, a Sauber viszont – amely néhány erős pontszerzést ért el az idény hat futamán – eddig ugyanazzal a változattal versenyzett, mint a maranellói csapat. A Kanadai Nagydíjon azonban három különböző specifikációjú Ferrari-erőforrás lesz a mezőnyben, a szezon közben módosított hajtásláncot ugyanis a Sauber nem kapja meg.

„A Ferrari frissítést hoz a motorjához, de mi itt nem kapjuk meg” – árulta el az újságíróknak Felipe Nasr Montrealban. „Valószínűleg Spában férhetünk hozzá, egyelőre pedig ugyanolyan a specifikációnk, mint az év egész eddigi részében. Én ugyanazt fogom használni, amit Monacóban. Azt tervezzük, hogy Spában kapunk frissítést.”



Debütáló versenyén szerzett ötödik helyét nem tudta megismételni, ám a Sauber brazilja még két futamon ért be pontszerzők között, 16 egységgel továbbra is 9. helyen áll az összetettben. Úgy érzi, Kanada is azon helyszínek közé tartozik, melyek kedvezhetnek a svájci istállónak. „Azt hiszem, ez azon nagyon kevés pályák egyike, amely fekszik az autó karakterének, különösen a hosszú egyenesek. Egy pont azonban, amiről úgy érezzük, nem túl nagyszerű a riválisainkhoz képest, az a kigyorsítás. Montrealban sok az alacsony sebességű kanyar és kijárat, ezen kell dolgoznunk” – magyarázta Nasr.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: