DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bottas egészsége Sepangban sem volt tökéletes

Valtteri Bottas elárulta, a Melbourne-ben őt partvonalra küldő hátproblémái még Malajziára sem jöttek helyre teljesen, ám erre a hétvégére már tényleg száz százalékos állapotra számít.

Váratlan probléma hátráltatta a finnt a szezonnyitón, hiszen az időmérő végén az üléspozícióból adódóan olyan hátfájdalmai adódtak, amelyek miatt a futamon való részvétel sem volt lehetséges számára. A pihentetés és kezelés után Sepangban már jelei sem voltak a gondoknak, legalábbis látszólag - a finn ugyanis elárulta, hogy bár remek versenyt futott, az 5. hely felé vezető úton is érezte a nyomást a hátán.

Dppi_00115002_281



„Számítottam rá, de persze sokkal jobb volt a helyzet, mint vasárnap Melbourne-ben, és ebben az új üléspozíció is segített. Így jóval kisebb nyomás nehezedik a hátamra, ráadásul kéthetes szünet van a versenyek között, ami elég idő a regenerálódásra. Most már biztos vagyok benne, hogy Kínában 100%-os lesz, és a jövőben sem adódik vele gond” - bizakodott a finn.

Bottas még az egy futam kihagyással együtt is több ponttal rendelkezik jelenleg, mint tavaly az első két verseny után, a Williamsnél azonban nem lehetnek nyugodtak, hiszen egyelőre csak a harmadik helyen állnak az erősorrendben a Mercedes és a Ferrari mögött, azaz relatív viszonylatban visszaestek a tavalyi szezonzáró óta. Attól mindenesetre már nem kell tartaniuk, hogy Bottas fájdalmainak esetleges jövőbeli kiújulása esetén nem tudnak majd kit autóba ültetni, hiszen a Malajziai Nagydíj előtt bejelentették Adrian Sutil szerződtetését tartalékpilótai szerepre. 

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: