DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nasr: Ilyen egy fizetős versenyző

Amikor a Sauber leigazolta, felmerültek vélemények, melyek szerint Felipe Nasr is az F1 fizetős pilótáinak táborát erősíti – a brazil melbourne-i ötödik helyével adott nekik választ.

Pedig aki Nasr korábbi eredménylistájára nézett, semmi kivetnivalót nem találhatott a brazil előmenetelében: Formula BMW Europe és brit Formula-3 sorozatokat nyert a múltban, három évet töltött a GP2-ben, ahol tavaly számos győzelemmel harcban állt a bajnoki címért, végül harmadik lett. A brazil pilóta már a teszteken is megcsillogtatta tudását, arra azonban kevesen gondoltak volna, hogy élete első F1-es futamán az ötödik pozícióban ér célba, beférve a szűk csoportba, akik nem kaptak kört a Mercedestől.

A nagyszerű eredmény után az újságírók szembesítették Nasrt a nem is olyan régi állításokkal. „Azt hiszem, jó válasz erre, hogy a pályán hozom az eredményeket” – idézi az Autosport a Sabuer pilótáját. „Nem tudom, ez a fizetős versenyzős dolog honnan származik. Mindig voltak emberek, akik a karrierembe fektettek, a családomnak sosem lett volna pénze rá.”



„Mi a különbség aközött, hogy a Red Bull támogat, és fizeti az ülésedet, és aközött, hogy szponzoraid vannak, akik veled akarnak tartani? Nem értem, honnan jött az embereknek, hogy fizetős versenyző lennék” – fejtette ki Nasr. Tény, hogy az új versenyzőnek köszönhetően tőkeerős támogatók érkeztek a Sauberhez, kék-sárga színeit is a Banco do Brasil miatt vette fel. „Mi a gond azzal, hogy egy szponzor van az autómon? Furcsa, hogy az emberek erről beszélnek.”

Néhány érdekes adat Nasr ötödik helyével kapcsolatban: brazil versenyző sosem ért célba még ilyen erős helyen bemutatkozó versenyén, ahogyan a Sauber csapattal sem kezdett ilyen elöl még senki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: