Személy szerint mégis optimista vagyok azt illetően, hogy pár konkrétum előbb vagy utóbb, mondjuk az évadnyitóig mégis felszínre kerül, mivel a feszültségnek érezhető jelei vannak a csapatokon belül, akik – jogosan – nem kívánják a hőskort jellemző bizonytalan biztonsági feltételek mellet versenyzőiket autóba ültetni.
Talán ez a különös baleset nem is kavart volna akkora port, ha nem lenne még élénken a fejekben Jules Bianchi tavaly őszi horrorisztikus ütközése. A versenyzők is emberek, bevallottan vagy legalább is a tudatalattiban biztosan ott van bennük, hogy egyik társuk öt hónapja fekszik kórházban, öntudatlanul. Sokan mégis csak a médiának tulajdonítják az „Alonso-sztori” felfújását. Ez azonban nem menne olyan könnyen, ha a paddockban lévőket nem töltenék el valós aggodalommal a történtek. Ez egyébként sem az a hely, ahol nem szivárognak ki az elhallgatni kívánt pletykák, és főleg amikor ilyen tisztázatlan, biztonságot érintő helyzetről van szó, a királykategória szereplői is képesek arra, hogy szilárd egységességet mutassanak – akár egy bojkott formájában.
Ami magát a baleset elszenvedőjét, Fernando Alonsót illeti, bármi is történt, legyen az áramütés, egyéb technikai, mechanikai probléma vagy akár ismeretlen eredetű rosszullét, ő nem az a versenyző, aki meghátrálna a legnehezebb helyzetben is. Tény és való, hogy ha a pszichológiai oldalát feszegetjük a dolgoknak, a spanyol klasszis nem könnyű féléven van túl. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy nagy bajnok még az évad vége közeledtével sem tudja, hogy hogyan tovább...
Szorított helyzetben kellett meghoznia a megfelelő döntést, és legyünk őszinték, számára megfelelő opció nem is létezett. Annyi erőfeszítés és kudarc után a Ferrari zűrzavaros átalakulásában már nem látott perspektívát, a McLaren-Honda fúzió pedig egyetlen hatalmas kérdőjelnek bizonyult. Régebben, akár még 5-10 évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tűnt egy jelenlegihez hasonló patthelyzet, vagyis hogy egy fénykorát élő Formula-1-es bajnoknak ne legyen esélye egy élmezőnyhöz tartozó autó megszerzésére.
Manapság azonban az utánpótlás-nevelő programok világában még a legkomplexebb versenyzőnek tartott Alonso sem számíthatott egy tisztességes (nem anyagiakra vonatkozó) ajánlatra. A Mercedesnél érthetően az aktuális bajnok Lewis Hamiltonra építenek, de hogy még az üresedés miatt legkézenfekvőbbnek tűnő Red Bull számára sem merült fel lehetőségként a kétszeres világelső szerződtetése, valóban frusztráló lehet. Ahogy tavaly Kimi Raikkönennek is az lehetett. Ennek ellenére Alonso tiszta fejjel döntött és belement a kétséges kimenetelű McLaren-Honda bizniszbe.
Az oviedói kiválóság nyilvánvalóan azon versenyzők táborába tartozik, akiknek nagyon sokat számít, hogy milyen környezetbe kerülnek. Stabil háttér, kiszámíthatóság, megfelelő támogatottság, ezt eddigi Formula-1-es pályafutása alatt meg is kapta mindenütt a McLaren kivételével. És itt nem csupán a nagy bajnokokat jellemző egóból eredő vezető szerepről van szó, (hisz az elnyomás ellenére korábbi csapattársai közül Giancarlo Fisichella, Jarno Trulli és Felipe Massa is jól kijöttek a spanyollal), inkább magáról a csapatkultúráról.
A McLaren és a latinvérű versenyzők kapcsolata – Ayrton Senna kivételével – soha nem mutatott túl jó statisztikát. Juan Pablo Montoya egy percig nem érezte magát otthon a wokingiaknál, ahogy Sergio Perez sem tudott akklimatizálódni a mclarenes környezetben. Persze, hogy Alonso is megkapta a kérdést, hogy mi változott a 2007-es csúnya szakításukat követően. A válasza, hogy időközben felnőtt, jobban kezeli a konfliktusokat, és a csapat is sokkal nemzetközibb, nyitottabb vonalat képvisel már. Ha a csapattársi problémák kezeléséről van szó, biztosan így is van, hisz Jenson Button nem az a srác, akivel nem lehet kijönni vagy megbeszélni egy-egy felmerülő problémát, de ha magával a csapattal adódik nézeteltérés, nem tudni mi sül ki belőle.
Mindenestre ez a baleset – már ha egy baleset jöhet jókor – a lehető legrosszabbkor jött. Az egymásban való hit és bizalom megerősítésének korai fázisában. Ha ez az ütközés Flavio Briatore Renault-jában vagy a Ferrariban történik Fernandóval, maximálisan biztos lehetett volna abban, hogy a ráépülő, őt félistenként tisztelő és szerető csapatok azonnal melléállnak és nyíltan tisztázzák az ügyet. Egy, a presztízsére nagyon adó, épp debütáló McLaren-Honda kapcsolatba úgy tűnik, nem fér bele a nyíltság. Nem mi vagyunk az igazságosztók, de az egyetlen biztosan hiteles „résztvevő” a történetben az az épp Alonsót követő Sebastian Vettel, aki kertelés nélkül rögtön elmesélte, hogy a spanyol egy ponton határozottan lassított a relatíve kisebb sebességgel történő „furcsa ütközés” előtt.
Felmerült annak lehetősége is, hogy Fernando fizikailag nem volt topformában, ami egy komplett, őt felkészítő team felügyelete alatt álló versenyző esetében szinte kizárt. A spanyolt még a renault-s korszakából, 2003-tól ismerő erőnléti edzője, Edoardo Bendinelli nagyon komoly elismerésnek örvend a szakmájában. Az annak idején Briatore kenyai nyaralója mellett lehúzott, szezon előtti kemény edzéseik után most is együtt dolgoznak, csupán a helyszín változott, mostanában inkább Dubai környékén hajtják egymást futás, biciklizés, teniszezés és kondizás közben a másik fizioterapeuta, Fabrizio Borra társaságában. Ezek az emberek az évek alatt annyira összeszoktak már, hogy kérdés nem merülhet fel az elkötelezettségükről. Főleg, hogy Bendinelli még az Alonso családba is „beházasodott”.
Egy biztos, egy versenyzőben mindig ott van a versenyzési ösztön, és az ex-ferraris továbbra is a maximumot adja majd, egészen addig, ameddig a kölcsönös bizalom megmarad…
