DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Raikkönen is munkába állt Jerezben

Vizes pályán indult a harmadik tesztnap, de az aktivitásra eddig sem lehet panasz. Csak egy autó nem hajtott még ki a bokszból, a McLaren pedig máris annyi kört tett meg, mint tegnap nyolc óra alatt.

A hétfő délutáni és éjszakai esőzés miatt ma reggel 9-kor is vizes pálya fogadta még a csapatokat Jerezben. Az első köröket még mindenki intermediate- vagy esőgumin teljesítette, de az ideális ív hamar felszáradt, így már az első órában felkerülhettek a slickek.

Két olyan pilóta jelent meg a mezőnyben, akik az előző két napon még nem jutottak szerephez: a Williamsnél Felipe Massa, a Ferrarinál pedig Kimi Raikkönen próbálhatta ki az új autót. Előbbi rajtgyakorlatokkal, utóbbi aerodinamikai tesztekkel kezdett, mint azt az autójára felhelyezett, szögesdrótra emlékeztető szenzor is bizonyítja.

1_2



Ezúttal hamar megkezdődött a munka a McLarennél is - az autóba visszatérő Fernando Alonso már egy óra alatt megtett hat kört, azaz ugyanannyit, mint ameddig ő maga az első napon, vagy Jenson Button a tegnapin eljutott. Nyilvánvaló tehát, hogy a csapat ezúttal már aktívabb napot zárhat, miután a tegnap délután és az éjszaka folyamán sikerült előrelépéseket tenniük a Honda motorral.

Kevésbé meglepő, hogy az élre a Mercedes állt: Nico Rosberg máris 17 körnél jár, bár legjobb, 1:33-as ideje még alaposan elmarad az előző napok etalonjától, nem utolsósorban a pálya nem ideális állapota miatt. A Mercedes-motor hangjával az alábbi videó alapján mindenesetre nincs gond.

Pályára vitte a Red Bullt Daniel Ricciardo is, ezúttal már első vezetőszárnnyal felszerelve, hiszen mára megérkezett a csapathoz egy extra elem a hétfőn Danyiil Kvjat által összetört darab helyett. Eddig egyedül a Lotus nem kezdte meg a programját, Pastor Maldonado továbbra is a bokszban várakozik.

 

Az állás egy óra után:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1. Rosberg Mercedes 1:33.059   18
2. Ricciardo Red Bull 1:34.776 +1.717 5
3. Nasr Sauber 1:35.127 +2.068 18
4. Sainz jr Toro Rosso 1:36.868 +3.809 7
5. Alonso McLaren 1:37.407 +4.348 8
6. Massa Williams 1:45.928 +12.869 6
7. Räikkönen Ferrari     5
8. Maldonado Lotus     0

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: