DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Formula-értékelő – Az év előzése

Az idei F1-es szezon legszebb előzését keresve bőven volt miből válogatnunk, nem csoda, hogy számos különböző manőver került be a legjobbak közé a Formula.hu utolsó előtti évértékelő szavazásán.

vettel_alonso_silv2



Bognár Viktor: A silverstone-i Vettel-Alonso csatában nem is csak a záró előzés volt az igazán szép, hanem a teljes, körökön át tartó csata, ami az egész szezon egyik legemlékezetesebb párharca volt, és biztos vagyok benne, hogy még sok év múltán is emlékezni fogunk legalább arra, hogy a 2014-es Brit Nagydíjon történt Vettel és Alonso között „valami”. Hamilton bátor előzése a suzukai 1-es kanyar külső ívén a szakadó esőben pedig kulcsfontosságú volt a csapaton belüli erősorrend nyomatékosítása szempontjából. Amit pedig a Hungaroringen művelt Vergne ellen, az az autóik közötti különbséget figyelembe véve is szemet gyönyörködtető volt.

1. Vettel-Alonso (Brit Nagydíj)
2. Hamilton-Rosberg (Japán Nagydíj)
3. Hamilton-Vergne (Magyar Nagydíj)

hamilton_rosberg_austin

Borbás Bálint: Ennek a top3-as listának az összeállításával vívódtam a legtöbbet. Annyi szép előzés volt idén, hogy jobban örültem volna, ha itt legalább tízet felsorolhatok, de hát a szabály az szabály, úgyhogy maradjunk itt is a háromnál. Nem biztos, hogy ez volt az év három legszebb előzése (a szép eleve szubjektív kategória), de Hamilton, Ricciardo és Alonso idén véleményem szerint élen járt a látványos előzésekben, ezért szerettem volna, ha mindhárman helyet kapnak ebben a top3-ban. A vb-cím szempontjából az év legfontosabb előzését Hamilton mutatta be az USA Nagydíjon Rosberg ellen. Szerintem abban a pillanatban dőlt el végleg a vb-cím sorsa, és onnantól mélyen belül talán már Rosbergnek sem volt kérdés, hogy idén ki a jobb kettejük közül. Ricciardo idén a Hungaroringen és Suzukában is zseniális előzések sorát mutatta be esőben, a pálmát nálam a Hamilton ellen, a Hungaroring második kanyarjában bemutatott külső íves manővere vitte. Alonso Hülkenberg elleni számos kanyaron át tartó keringőjére talán kevesen emlékeznek, mert a két pilóta tudásához mérten jelentéktelen pozícióért zajlott ez a csata, de attól még az év szerintem legokosabb manővere volt ez, az F1 talán legjobb védőjátékosa ellen.

1. Hamilton-Rosberg (USA Nagydíj)
2. Ricciardo-Hamilton (Magyar Nagydíj)
3. Alonso-Hülkenberg (Maláj Nagydíj)

ricciardo_raikkonen_monza

Dezső Attila: Vannak kategóriák, ahol nem jut senki, vagy semmi az ember eszébe, itt viszont túltengenek az ötletek: Ricciardo volt az év előzéskirálya, Monzában Raikkönen és Vettel, Suzukában pedig Bottas és Massa ellen is lenyűgöző manővereket mutatott be, ahogyan Hamiltont múlta felül a hungaroringi kettes kanyar külső évén. Említést érdemel még egy szemfüles pozíciócsere Monacóból, ahol Jules Bianchi a 9. hely felé tartva bújt be Kobayashi mellé a híres-hírhedt Rascasse-ban. Még hogy nem lehet előzni a hercegség utcáin - tessék csak megnézni!

1. Ricciardo Raikkönen ellen, Monza
2. Ricciardo Hamilton ellen, Hungaroring
3. Bianchi Kobayashi ellen, Monte-Carlo

vettel_alonso_silv

Fűzi András: Az első helyre Alonso előzése került nálam, melyet Vettel ellen mutatott be Silverstone-ban, a másodikra Hamilton és Rosberg előzési sorozata Bahreinben, a harmadikra pedig az a manőver, ahogy Bianchi Monacóban elment a Caterham mellett. Erre nincs különösebb indokom, ezek tetszettek a legjobban.

1. Alonso előzése Vettel ellen a Brit Nagydíjon
2. Hamilton és Rosberg előzési sorozata Bahreinben
3. Monacóban Bianchi előzése Kobayashival szemben

ricciardo_hamilton

Gellérfi Gergő: Azt hiszem, az összes közül ez a legnehezebb, és egyúttal a legszubjektívebb kategória. Az első két helyre végül azt a két előzést írtam be, melyek először eszembe jutottak a szezonból, hiszen szó szerint értelmezve a dolgokat ezek voltak a legemlékezetesebbek számomra: Ricciardo körbeautózza Hamiltont a Hungaroringen, illetve Alonso és Vettel küzdelme, s a spanyol előzése Silverstone-ban. A harmadik helyre végül hosszas gondolkodás után Hamilton Vergne-nyel szembeni előzését írtam: bár autója kétségkívül sokkal erősebb volt a Toro Rossónál, így is elismerésre méltó, ahogy hintába ültette az akkor épp a Magyar Nagydíj második helyén haladó franciát, majd a Mansellben kívülről megelőzte.

1. Ricciardo megelőzi Hamiltont a Magyar Nagydíjon
2. Alonso és Vettel harca a Brit Nagydíjon
3. Hamilton és Vergne csatája a Magyar Nagydíjon

hamilton_rosberg_Bah_D

Strommer Benjamin: Nincs annál szebb, mint amikor a bajnoki címért küzdő két versenyző harcol fej-fej mellett a pályán: idén ennek több példáját láthattuk, igazán azonban csak Bahreinben teljesedett ki az adok-kapok. Hamilton és Rosberg nem sajnálta egymást, nem okozott volna meglepetést az ütközés sem, de erre nem került sor. Legalább ekkora élvezeti értékkel bírt az összesen hat világbajnoki címmel bíró Alonso és Vettel silverstone-i párharca, amelyből végül Vettel került ki győztesen – csak a rádiós sírdogálás nem kellett volna mindkettőjüktől. Vettel már a szenvedő fél volt Monzában, ahol Ricciardo zseniális húzással csinált belőle bolondot. Christian Horner szerint ez az előzés sokat nyomott Vettelnél, hogy engedjen a Ferrari csábításának.

1. Hamilton vs. Rosberg, Bahrein
2. Alonso vs. Vettel, Silverstone
3. Ricciardo vs. Vettel, Monza

vettel_alonso_silc

Végeredmény: Lehet, hogy a bajnokságban nem termett sok babér idén a szezonnak többszörös bajnokként nekikezdő két versenyzőnek, az év párharcát viszont ők vívták a Formula.hu szerint. Vettel és Alonso silverstone-i csatáját jó ideig nem fogjuk elfelejteni. A második helyre egy magyarországi akció került, melyet Daniel Ricciardo mutatott be a győzelem felé vezető úton – a későbbi világbajnok ellen, kívülről. Képzeletbeli dobogónk alsó fokára a bajnoki címért harcoló Mercedes-páros első nagy összecsapása került, melyet a Formula-1 kilencszázadik futamára időzítettek, amikor már nagyon ideje volt egy szép csatával elcsendesíteni a megújult Formula-1-et kritizáló hangokat.

1. Alonso és Vettel a Brit Nagydíjon
2. Ricciardo Hamilton ellen a Magyar Nagydíj hajrájában
3. Hamilton és Rosberg küzdelme a Bahreini Nagydíjon

 

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Daniel Ricciardo, 3. Valtteri Bottas
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Williams, 3. Red Bull
Az év meglepetése: 1. Daniel Ricciardo, 2. Williams, 3. Valtteri Bottas
Az év csalódása: 1. Lotus, 2. Kimi Raikkönen, 3. Ferrari
Az év újonca: 1. Danyiil Kvjat és Kevin Magnussen, 3. Marcus Ericsson
Az év csapatvezetője: 1. Toto Wolff, 2. Claire Williams, 3. Marco Mattiacci
Az év versenye: 1. Magyar Nagydíj, 2. Kanadai Nagydíj, 3. Bahreini Nagydíj
Az év híre: 1. Vettel távozása, 2. Verstappen szerződtetése, 3. Schumacher felébredése
Az év előzése: 1. Alonso–Vettel (Brit GP), 2. Ricciardo–Hamilton (Magyar GP), 3. Hamilton–Rosberg (Bahreini GP)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: