DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ezért fontos a Renault-nak a V6-os motor

Hatékonyság és az utcai autókba átültethető tapasztalat – ezt jelentik a Renault számára a Formula-1 jelenlegi szabályai. A jövőt határozottan a Formula-E-ben látják.

Az idén bevezetett V6-os, turbófeltöltésű erőforrások számos vélemény szerint bukásnak bizonyultak költségességük miatt. Christian Horner korábbi javaslatában leegyszerűsítette volna a motorokat, Bernie Ecclestone pedig a nyolchengeresek visszatérését szorgalmazza. Cyril Abiteboul, a Renault Sport igazgatója arról beszélt, nekik miért áll érdekükben a jelenlegi formula maradása.

„A fenntartható technológia kulcstényező a Renault utcai autókra vonatkozó stratégiája szempontjából. Felismertük, hogy felelősséget kell vállalnunk a környezetért, de azt is, hogy visszafordíthatatlan szükség van a mobilitásra. Ezért mindannyiunk igénye, hogy többet hozzunk ki az autókból, üzemanyagból, vagy akár energiából” – kezdte Abiteboul interjújában, amelyet James Allen újságíró blogjának adott.



„A hatékonyság a szíve ennek a dilemmának. Először is, az F1 hibrid-turbó szabályai lehetővé teszik számunkra, hogy magas szintű technikai megoldásokat vizsgáljunk meg, amelyek a felvázolt irányba haladnak, és a jövőben az utakra is átültethetők. Másodsorban, az F1 marketingereje lehetővé teszi, hogy népszerűsítsük ezeket az új technológiákat. Az autók rendkívül versenyképesek voltak ebben a szezonban, annak ellenére, hogy 35 %-kal kevesebb üzemanyagot használtak. Ha a szabályok változatlanok maradtak volna (V8), ezeknek a fontos üzeneteknek egyikét sem tudtuk volna közvetíteni a sporton keresztül.”

A közelmúltban indult az elektromos Formula-E első szezonja, a versenyautók megépítésében fontos szerepet vállalt a Renault. „A bajnokság még mindig nagyon korai napjaiban jár, de az ambíciók nagyok, hogy letegye névjegyét a motorsportok világában. Egyértelmű, hogy az elektromos technológia meghatározó lesz a jövőben, és akárcsak az F1-ben, itt is nagyon sokat tanulhatunk a használatából.”

„Lehetséges, hogy ahogy a technológia fejlődik, átfedést láthatunk majd a Formula-E és más szériák között. De az előrelátható jövőt illetően úgy érzem, a széria jól kiegészíti a létező bajnokságokat. Amint stabilan megáll az alapjain, érdekes lesz felismerni, milyen rajongói bázist vonz. Aztán összehasonlíthatjuk az F1-gyel, mivel végső soron a Renault-nak ott kell lennie, ahol a vásárlói, és ahol a közönség vannak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: