DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Max megvan – Már csak egy rajtszámra várunk

A 2015-ös F1-es mezőny három újonca közül másodikként a Toro Rossóhoz szerződő Max Verstappen is közölte, hogy milyen rajtszámmal indul majd a következő szezonban.

A Toro Rosso a 2015-ös évnek két újonccal vág neki, akiket fiatalságuk mellett rajtszámuk is összeköt. Max Verstappen ugyanis Carlos Sainzhoz hasonlóan „dupla rajtszámot” választott az egy éve bevezetett szabály értelmében, miszerint a versenyzők állandó számokat használhatnak teljes karrierjük során.

Míg Sainz az 55-ös, addig Verstappen a 33-as számot kérte magának, melyről a következőket írta Twitteren: „Kisgyermekkorom óta ezzel a számmal versenyeztem, szóval úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne az F1-ben is megtartani ezt.”

verstappen_twitter



 

Ez azt jelenti, hogy jövőre összesen hat pilóta indul dupla számmal: Perez 11, Button 22, Verstappen 33, Hamilton 44, Sainz 55 és Bottas 77. A 33-as egyébként utoljára az 1994-es szezonban szerepelt a Formula-1-ben a híres színész, Jean-Paul Belmondo kevéssé híres fia, Paul autóján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: