DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Gutierrez: Nem volt idő megmutatni, mit tudok

A mezőnyből jövőre kikerülő Esteban Gutierrez úgy érzi, két év az F1-ben nem volt elég: elért eredményei nem tükrözik azt, amire valójában képes lenne. 2016-ban visszatérne.

A fiatal versenyző nagy ígéretként érkezett a Formula-1-be a Sauber csapathoz, éppen a másik mexikói, Sergio Perez helyére: egyesek akkor úgy vélték, még nála is nagyobb tehetséggel rendelkezik. Míg azonban Perez egyre biztosabb tagja a mezőnynek, Gutierreznek két sikertelen év után mennie kell.

38 versenye során mindössze egyetlen alkalommal tudott pontot szerezni, a tavalyi Japán Nagydíjon sikerült neki. Idén nulla egységgel zárta a szezont – mégis, talán ez az idény nevezhető erősebbnek, hisz Adrian Sutil sem tudott pontot szerezni, ellenben tavalyi csapattársával, Nico Hülkenberggel, aki 51 egységet gyűjtött 6 ellenében.



„Első évemben újonc voltam, és sok dolog történt, ami stresszhelyzetbe helyezett engem. Még úgy is képes voltam jól teljesíteni a szezon második felében. Azután jött a második év, amikor megmutathattam volna a bennem rejlő potenciált, erre olyan csapatban találtam magam, amely visszafelé haladt, és ahol semmit sem tudtam megmutatni a képességeimből” – közölte saját meglátását Gutierrez az NBC Sportsnak.

„Sokszor kiváló köröket teljesítettem az időmérőn, ugyancsak jó versenyeket, de kívülről ezt nem lehet érezni, mert nyilvánvaló módon az eredmény az eredmény, ezt pedig muszáj elfogadni. Nem bántam meg semmit. Vannak dolgok, amiket jobban csinálhattam volna, nem csak én, hanem a csapat is. Más dolgok jobban alakulhattak volna. De minden okkal történik. Tovább kell lépnem. Olyan pozícióban akarok lenni, ahol bizonyítani tudok, mert azt hiszem, ez a kétévnyi tapasztalat nagyon hasznos a Formula-1-es jövőm számára.”

A Sauber két új pilótával vág neki a következő szezonnak Felipe Nasr és Marcus Ericsson személyében. Gutierrez terve az, hogy egy élcsapat tartalékversenyzője legyen, több pénteki szabadedzéssel, és opcióval, hogy 2016-ban újra versenyezhessen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: