DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. november 10. vasárnap
F1

„Csak arra emlékszem, megvetettem Rosberget”

„Határozottan utáltam őt” – ez volt a pályafutása elején járó Rosbergről az F1-es újságíró, Will Buxton véleménye. A német akkoriban cseppet sem illett a róla alkotott mai jófiú-képbe.

Az NBC televízió Formula-1-es kommentátora, Will Buxton számtalan kollégájához hasonlóan saját blogján elemezte a hétvégi Abu Dhabi Nagydíj lehetséges kimeneteleit és az esélyeseket, Lewis Hamiltont és Nico Rosberget. Utóbbival kapcsolatban egy közel tíz évvel ezelőtti történetet elevenített fel: abban az időben, amikor mindketten a GP2-es sorozatban mozogtak, cseppet sem kedvelte a szőke hajú világbajnok-csemetét.

Nem tudom felidézni az első alkalmat, amikor találkoztam Nico Rosberggel. Az egyetlen, amire emlékszem az, hogy megvetettem őt, mindent, ami ő volt, és amit képviselt: az önhitt, magát feljogosítottnak érző, kötekedő világbajnokgyereket. Semmi stílusosság, semmi alázat. A kócos szőke haja és arrogancia vette körül. Egy Formula BMW bajnok volt, igaz, de csak néhány F3-as győzelmet szerzett, és mindössze három évet töltött együlésesek között. Elég gyenge alapnak tartottam ilyen látványos önhittséghez.

Határozottan utáltam őt. Odáig jutottam, hogy kifejezetten azon voltam, elkerüljük egymást… ami egészen nehéz volt figyelembe véve, hogy annak a bajnokságnak voltam a sajtósa, ahol ő versenyzett. Mindig valaki mást kértem meg, hogy vegye fel a nyilatkozatát. Láthatóan amúgy is többet tudtak kihúzni belőle.



De egy lassú kezdet után jöttek a nagyobb eredmények, illő módon épp a „hazai” versenyével, Monacóval kezdődően. 2005-ben csak egyetlen versenyt teljesítettünk a Hercegségben, és a dobogón végzett. Ez megadta a kellő lökést az önbizalmának. Már nem volt messze az első győzelme, és amint megérkezett, megkezdődött a hajsza a bajnokságért. A kezdeti tempót diktáló Heikki Kovalainen és Arden megrekedtek, Rosberg és az ART pedig minden egyes versenyen fejlődött.

Miközben figyeltem, hogyan gyarapodnak a versenyzői képességei, zavarba kerültem. Olyan meggyőző volt, úgy tűnt, erőfeszítés nélkül gyors, szinte óramű pontosságával megáldva. De egyszerűen nem tudtam kedvelni. Azt kívántam, bárcsak lenne jófiú, aki miatt fel tudnék lelkesülni. Helyette csak sajnálkoztam, hogy azt a csodás tehetséget egy olyan fickó kapta meg, aki látszólag egy elsőosztályú bunkó.

Csak a mélypont maradt meg bennem túl jól. Elviharzott mellettem, miközben ebédelni tartott. A csapattársa, Alexandre Premat nyerte az időmérőt, én pedig a megdöbbentően ötlettelen „Premat Powers to Pole” (nagyjából Premat a pole-ig szárnyal) címet használtam a sajtóanyagban.

„Én miért nem szárnyalok soha?” – vetette oda nekem gúnyosan, miközben továbbsétált.

Will Buxton

Felnéztem, és próbáltam rájönni, hogy miről beszélt. Azután hirtelen leesett, és elcsodálkoztam, miért volt olyan kicsinyes. A cím egy egyszerű alliteráció volt. Valószínűleg használtam, vagy használtam volna a „Rosberg Reigns” (Rosberg uralkodik) címet a szezon valamelyik pontján egy győzelme kapcsán. Nico tipikus Nicóként viselkedett.

„P*cs” – suttogtam magamban, elég hangosan ahhoz, hogy ő meghallja.

Később azon az estén beszélnem kellett az akkori PR-esével, Karsten Strenggel, és bemásztam az ART kamionjába, hogy megtaláljam őt.

„Karsten, beszélhetnénk?”

Hátulról a versenyruhájában megjelent Nico.

„Aha, szóval akkor nem velem akarsz beszélni. He? Miről van szó? Inkább Karstennel akarsz beszélni helyettem?”

Sarkon fordultam, és elsétáltam. Karsten utánam szaladt.

„Will, nehogy már ezt szívd mellre. Tudod ugye, hogy csak viccel? Csak vágj vissza neki. Szeretni fogja. Ő egy vicces fiú, tényleg. De ha nem adod vissza neki, azt fogja hinni, hogy ő van a magas lovon. Szereti a kihívást.”

Másnap Nico tett valamilyen erős megjegyzést nekem, ezért megfordultam, bemutattam neki, és kacsintottam. „Cs*szd meg, Rosberg.”

Megdöbbentnek tűnt. Hideg izzadtság tört ki rajtam. Ez nem a bajnokság sajtósához illő viselkedés volt. Épp most sikerült lerombolnom minden lehetséges kapcsolatomat az emberrel, aki az első bajnokunk lesz?

Egy mosoly jelent meg az arcán, és soha többet nem volt éles szóváltásunk. Helyette egészen jól kezdtünk kijönni egymással. A szezon végén kis csomag érkezett hozzám otthon, Monacóból. Egy ART-s póló volt, Nico aláírta, megköszönte a támogatásomat. Bekereteztettem, és azóta is az egyik legféltettebb emléktárgyam.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: