DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 12. csütörtök
F1

Rajtrács – Így áll fel a mezőny Interlagosban

Az első öt helyről Mercedes-motoros autók várhatják majd az idény utolsó előtti F1-es futamának rajtját – a mezőny hátsó felében büntetések kavarták fel az időmérő sorrendjét.

A Brazil Nagydíjon a rajtrács utolsó, kilencedik sorát az a két versenyző foglalja el, akik büntetéssel kezdhették meg az időmérőt: a tizennyolcadik helyről Sergio Perez, a tizenhetedikről Danyiil Kvjat rajtolhat. A nyolcadik sorban egy francia és egy venezuelai pilótát találhatunk, a 15. kocka Vergne-é, a 16. pedig Maldonadóé lesz, utóbbi elől csapattársa, Romain Grosjean indulhat majd.

perez_int_d



A Sauberek szintén egymás mögé állhatnak fel a rajtrácsra, Esteban Gutierrez a 11., Adrian Sutil a 13. helyre kvalifikálta magát, kettejük közt pedig Nico Hülkenberg várja majd a piros lámpák kialvását. A 10. pozíció Kimi Raikkönené, mellőle Ricciardo, előle csapattársa, Alonso indul, akit egy hellyel előz meg Kevin Magnussen, akivel a hírek szerint jövőre már egy csapatban versenyez majd.

A harmadik soron két világbajnok, Jenson Button és Sebastian Vettel osztozik, míg a második sor a Williamseké Massa-Bottas sorrendben, akik ezúttal meg tudták szorongatni a Mercedeseket. Megverni viszont nem sikerült őket, Nico Rosberg csapattársa, Hamilton előtt szerezte meg idei 10. pole-pozícióját, amivel egyúttal bebiztosította a maga számára az F1 történetének első pole-trófeáját is.

A Brazil Nagydíj rajtsorrendje
1. N. Rosberg
 
 
2. L. Hamilton
3. F. Massa
 
 
4. V. Bottas
5. J. Button
 
 
6. S. Vettel
7. K. Magnussen
 
 
8. F. Alonso
9. D. Ricciardo
 
 
10. K. Raikkönen
11. E. Gutierrez
 
 
12. N. Hülkenberg
13. A. Sutil
 
 
14. R. Grosjean
15. J. Vergne
 
 
16. P. Maldonado
17. D. Kvjat
 
 
18. S. Perez
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: