DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Minardi mondja: Hamiltonnak kell nyernie

Az egykori F1-es csapatfőnök, Gian Carlo Minardi az austini futam értékelését követően immár Interlagosra tekint előre – a bajnokság kimeneteléről nagyon határozott véleménye van.

A legendás kicsapat, a Minardi alapító vezére, Gian Carlo Minardi saját honlapján, a www.minardi.it címen ezúttal is kifejtette véleményét az aktuális futammal kapcsolatban, melyet egészében közlünk magyarul.

minardi_GC



Hét nappal az austini verseny után a cirkusz Interlagosba érkezik, egy nagy múltú F1-es pályára. A brazil futamot az egyik legrövidebb pályán futják, s a technikai problémák mellett a változó időjárás is mindig meghatározó. A hétvége három napján is eső várható, ami megnehezítheti a csapatok döntéseit. A Pirelli száraz pályára a közepes és a lágy keveréket hozta, nyíltsisakos verseny lesz különböző megoldásokkal.

Természetesen minden a Mercedesről szól, Hamilton és Rosberg csapaton belüli párharcáról. Austin után Lewis előnye 24 pontra nőtt Nicóval szemben, s nekem megvan az az érzésem, hogy mindent előre elterveztek, ahogy azt már korábban is fejtegettem. A spái versenyt követően az istálló egy alaposan meghatározott hierarchiát dolgozott ki a csapat érdekében, hogy a róluk kialakult kép és az elmúlt évek befektetései ne szenvedjenek kárt.

A világbajnoki cím megszerzése Hamilton feladata. Az elmúlt versenyeken láthattuk, hogy egyikük megszerzi a pole-t, másikuk pedig megnyeri a versenyt. Az is egy jel számomra, hogy Nico milyen könnyen fogadta el a vereségét egy héttel ezelőtt...

A Brazil Nagydíj előtt két igazi kérdés van: Hamilton vagy Rosberg nyer, illetve ki lesz a konstruktőri harmadik? Ha nem lesznek technikai gondjaik, a dobogó legfelső fokába más nem szólhat bele, csak a Mercedes, a riválisok miatt nem kell aggódniuk. A konstruktőri harmadik helyért vívott harc pedig ezen a ponton az Abu Dhabiban kiosztott dupla pontok ellenére is eldőlni látszik a Williams javára. Egyes csapatok már most is a következő évi autón dolgoznak, a Ferrarinak például igen nagy problémái vannak. Hadd dolgozzanak, és foglalkozzanak e gondokkal a teszteken...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: