DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

Vergne, Sainz, Lynn, Gasly - kié lesz a Toro Rosso második ülése?

Nehéz helyzetben vannak a Toro Rosso döntnökei, ugyanis négy kiváló versenyző közül kellene eldönteniük, hogy ki versenyezzen jövőre Max Verstappen mellett. Mindannyiuk mellett szólnak érvek, írásunkban Ben Anderson, az Autosport F1-es munkatársának elemzését vesszük alapul.

Amikor két hónappal ezelőtt a Red Bull bejelentette, hogy ’azonnali hatállyal’ magához láncolja Max Versteppent, mégpedig egyenesen a Toro Rosso ülésébe, úgy tűnt, hogy Jean-Eric Vergne karrierjének befellegzett. A harmadik szezonját futó francia mellett versenyző újonc Danyil Kvjat ugyan kevesebb pontot szerzett az eddigi 16 verseny során, de a csapatnál egyértelművé tették, kivel képzelik el a jövőt, az pedig nem a pontoise-i srác lesz. Japánban azonban robbant a bomba, és Sebastian Vettel bejelentette, hogy 2015-ben már nem a bikások sikeréért fog küzdeni. Ezzel szinte párhuzamosan érkezett a hír, hogy a Red Bull mindössze egy év F1 után felemeli Kvjatot az anyacsapatba, alig egy évvel azt követően, hogy az orosz megszerezte a GP3 bajnoki címét. A szerződés erős kártyát adott a kvázi kegyvesztett Vergne kezébe, aki virtuálisan lobogtatta az elmúlt években mutatott eredményeit, mondván, 2012-ben jobb volt Ricciardónál, idén pedig felülmúlja Kvjatot is, mégis ők alkotják majd a Red Bull 2015-ös csapatát.

Franz Tost, a Toro Rosso csapatvezetője tapasztalt pilótát szeretne a melbourne-i rajtrácsra is csak 17 évesen felálló Verstappen mellé, sőt, maga a tulajdonos Dietrich Mateschitz is így vélekedik, ami egyértelműen a francia felé billenti a mérleg nyelvét. Igen ám, de a Red Bull bikaképzőjében idén különösen jó évet futottak a srácok, és három versenyző is van, aki potenciális esélyesként szerepelhet a faenzaiak listáján. Az egyik Carlos Sainz Jr., aki egy héttel ezelőtt szerezte meg a World Series by Renault 3.5-ös kategóriájának bajnoki címét, a másodikként záró Pierre Gasly szintén a Red Bull támogatását élvezi, ahogyan a GP3 bajnoki címét nagy eséllyel elhódító Alex Lynn is.



Christian Horner kijelentette, hogy év végéig nem lesz döntés, így Vergne továbbra is bizonytalanul készülhet a soron következő versenyekre, már ami 2015-öt illeti. „Bizalmat kell gerjesztenem az emberekben irántam, de sok minden szól mellettem” – említette a francia arra a kérdésre, mely szerinte van-e rá esély, hogy kiessen a 2015-ös pilótakeringőből. „Ott vannak például Daniel eredményei Sebastian ellen – az utóbbi két évben mi is egyformán teljesítettünk. Nyilvánvalóan mindenki egy top csapatban akarja megmutatni magát, de egy ilyen szituációban, ahol nem érzed magad kényelmesen, nehéz a legjobb teljesítményt kihoznod magadból. Ennek ellenére megpróbálom a maximumot nyújtani, úgy ahogyan az előző években is, amikor sosem tudtam, mi fog történni a következő szezonban” – tette hozzá az idén eddig 21 pontot gyűjtő versenyző.

Habár Vergne az utóbbi futamokon meglepően jól teljesített (különösen kiemelkedő volt szingapúri teljesítménye), a jelenlegi helyzet jól mutatja, hogy a Red Bullnál meg ezek ellenére is gondolkoznak azon, hogy megtartsák-e 2015-re. „Mindenki tudja, hogy nem a teljesítményem hiánya miatt vagyok ilyen helyzetben a csapatnál. A legjobb eredményeket szállítom azóta, hogy a csapat saját magának építi az autóit. Amikor Vettel nyerni tudott Monzában, az egy Red Bull volt, szóval ezt nem veszem figyelembe. Még semmi sincs veszve, hiszen még mindig Red Bull-versenyző vagyok” – említette Vergne. A francia nehezen nyelte le a békát azután, hogy nem őt igazolták le Ricciardo mellé 2015-re, de Ben Anderson felteszi a kérdést, hogy vajon sikerül-e leküzdenie a büszkeségét annak érdekében, hogy versenyzői üléshez jusson, majd 2016-tól alternatív megoldást találjon? Mindenesetre nehéz lesz, hiszen három ifjonc ott toporog az ajtóban, és az a tény sem szól mellette, hogy a Toro Rosso egyik pilótáját sem tartotta meg három évnél tovább (a másik ’hármas’ Sebastien Buemi volt, 2009 és 2011 között).

Az egyik, és talán a legnagyobb esélyes Carlos Sainz Jr., aki meggyőző fölénnyel uralta a WSR idei szezonját, és a tavalyi fiatal pilóták (gumi-)tesztjén Silverstone-ban is jó benyomást keltett, amikor mind a Red Bull, mind a Toro Rosso autóját kipróbálhatta. Annyiban nehezebb a dolga, hogy a Torót eddig támogató spanyol olajvállalat, a CEPSA jövőre már a Real Madrid szponzora lesz a faenzaiak helyett, de Sainz úgy véli, készen áll megtenni a következő lépést. „Ha tavaly beugorhattam volna a Toro Rossóba, gyors lettem volna, de ilyen trükkös körülmények között nem tudhatod, hogyan alakulnak majd a dolgok. Idén mindent elértem, amit csak lehetett, ami magabiztosságot ad a továbbiakra nézve. Amikor kiderült, hogy van egy szabad ülés a csapatnál, mindenki azonnal engem látott a csapatban, de én voltam az első, aki azt mondta: ’várjunk’. A Red Bullnál bármi megtörténhet, hiszen rengeteg tehetséges srác van a juniorprogramban” – említette Sainz. A spanyol pilóta szerint nincs más hátra, mint a várakozás, és a remény, hogy a minden eddiginél nagyobb felkészültségét a csapatnál is észreveszik majd.

A harmadik lehetséges opció Alex Lynn lehet: ugyan a 21 éves brit még nem szerezte meg a bajnoki címet, mindössze két egységre van szüksége ahhoz, hogy Abu Dhabiban a GP3 bajnokává koronázzák. Lynn a tavaly Makaói F3-as Nagydíjon aratott győzelmével került a Red Bull célkeresztjébe, és könnyen lehet, hogy egy évvel a szűk utcákon aratott diadal után már az F1-ben találja magát. „Csak azt tudom tenni, amihez értek, hogy bizonyítsam, megérdemlem azt az ülést. Természetesen egy fontos embert – mármint Helmut Markót – kell meggyőznöm. Nehéz megállapítani, mit gondol, hiszen érzelmeit jól el tudja rejteni pókerarca mögé. Helmut azt mondta év elején: ’Nézzük, mit tudsz, és ha rakétaként teljesítesz, majd kiértékeljük a dolgokat.’ Bármi is fog történni, hálás vagyok a Red Bullnak, hiszen megadták az esélyt az álmom elérésére” – említette Lynn.

Pierre Gasly mindössze 18 éves, de a WSR-ben mutatott idei teljesítménye magáért beszél. Voltak olyan feltételezések, hogy a fiatal francia a GP2-be dobbant, de úgy tűnik, lassan a Red Bull hobbijává válik F1-es pilótát faragni a tinikorú srácokból. Azonban nem csak tehetsége, hanem a Renault, mint a Toro motorszállítója is komoly szerepet játszhat esetleges leigazolásában. „Várom, hogy megérkezik-e a hívás, vagy nem” – mondta Gasly. „Boldog vagyok azzal, amit idáig elértem, meglátjuk, mi fog történni ezután. Sokkal többet nem érhettem el idén, hiszen Carlos nagyon gyors volt. Úgy gondolom, van esélyem az F1-ben, és mindenképp meg szeretném próbálni, hogy megmutassam, képes vagyok rá. A WSR-ben ez volt az első évem, amely sokkal tapasztaltabb srácok ellen nem volt könnyű. Készen állok feljebb lépni, hiszen Max – aki fiatalabb nálam - is megkapta az esélyt. Remélem nekem is megadják, hogy megmutassam, megérdemlem a bizalmukat.”

Horner szerint mind a négy versenyző egyenlő esélyekkel várhatja a döntést, amit nem akarnak elsietni. Nem lesz könnyű…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: