DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Kiábrándult az F1-ből a feltörekvő német tehetség

A GP2-ben és a Formula-E-ben versenyző Daniel Abt elmondta, a csapatok pénzhajhászása és Max Verstappen leigazolása elvette a kedvét attól, hogy továbbhajszolja F1-es álmait. A 21 éves német ehelyett hamarosan az IndyCarban tesztel.

A pilóta annak a Hans-Jürgen Abtnak a fia, aki sikeres versenycsapatot működtet több sorozatban, például a DTM-ben és a Formula-E-ben is. Daniel utóbbi sorozatban a családi csapatban versenyez, emellett azonban mindig törekedett arra, hogy önállóan is megtalálja az útját. Két éve a második helyen végzett a GP3-as bajnokságban, idén pedig a GP2-ben szerepel. Noha riválisaihoz hasonlóan ő is az F1 felé tepert, mostanra elmondása szerint kiábrándult a kategóriából, és ehelyett az Andretti IndyCar csapat tesztajánlatát fogadta el.

"Mindig a Formula-1 volt a célom, és emiatt versenyeztem olyan kategóriákban, mint a GP3, GP3 vagy a Formula-3. De mégis a 16 éves Verstappen az, aki megkapja a lehetőséget, én pedig egyre inkább azon gondolkodok, hogy nem ez az, amit csinálni szeretnék" - mondta Abt az Autosportnak.



"Bármikor beállíthatsz egy kis pénzzel és vezethetsz a Caterhamnél, de vajon megéri ez csak azért, hogy F1-es versenyzőnek nevezzenek? Nem hinném."

"21 éves vagyok, és eljutottam arra a pontra, amikor el kell döntenem, hogy milyen irányba indulok és minek van igazán értelme."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: