DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Egyéb

Vettel máig őrzi 15 éve talált kabaláját

Sok pilótának van valami kabalája, vagy egy furcsa szokása a versenyek előtt, ez alól nem kivétel Sebastian Vettel sem, aki egy pénzérméhez ragaszkodik, amit még tizenöt évvel ezelőtt talált.

Mindannyian szeretünk ragaszkodni valami régi dologhoz, aminek ugyan semmi haszna, mégis kellemes nosztalgiával tölt el bennünket. Ez alól az F1-es pilóták sem kivételek, hiszen a legtöbbjüknek van valamiféle tárgya, ami amolyan szerencsehozó, vagy éppen egy furcsa szokása.

Tavaly példái Fernando Alonso egyszer körbesétált az egyik pályán még csütörtökön, ahol meg is szakadt rossz sorozata, s végre pontot szerzett, onnantól kezdve pedig folyamatosan pályabejárást tartott, míg véget nem ért a pontszerző sorozata.

Nicholas Latifi a negynénjétől kapott egy piros alsónadrágot, amit sokáig hordott babonából, Sebastian Vettel pedig egy egycentes érme történetét mesélte el, amit a mai napig őriz, pedig még 2007-ben találta.



„A bemutatkozásom a 2007-es USA Nagydíjra esett” – kezdte Vettel a visszaemlékezést a WTF1-nek. „Vasárnap reggel elmentem futni, hogy bemelegítsek a futamra, amikor is találtam egy egycentest az úton. A mai napig őrzöm azt az érmét, szóval ez egy különleges hely számomra.”

A német egyébként pazar hétvégét tudhat maga mögött, hiszen néhány kör erejéig még vezette is a versenyt, majd egy rosszul sikerült kerékcsere miatt a 12. helyre jött csak vissza, ahonnét a 8. pozícióba tudott felzárkózni, majd később Alonso büntetése miatt végül 7. lett. Nem érdemtelenül lett a nap versenyzője.

„Rendkívül élveztem az egész futamot, különösképpen az utolsó körös csatát Kevinnel. Túlcsordult bennem az adrenalin, mikor átszeltem a célvonalat. Azt hiszem, az elrontott bokszkiállás nélkül akár még hatodikok is lehettünk volna.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: