DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Egyéb

Hazai Pályán a H-MOTO

A magyar bajnoki versenysorozat is ezen a hétvégén fog elindulni, amiben három H-MOTO versenyző is érdekelt, név szerint Csányi Gergő, Györfi Alen és Kovács Bálint.

A hétvégén induló magyar bajnoki versenysorozat első futamát már nagyon várják a versenyzők. Csányi Gergő különösen, hiszen tavaly már szerzett tapasztalatokat ezen a pályán, és most ezeket felhasználva áll rajthoz a Superstock 600-as kategóriában. „Már nagyon várom a hétvégét! Sokat edzettem a versenyre, és bízom benne, hogy a tavaly szerzett tapasztalataim segítségével ott tudok lenni a legjobb három között.”

Alen



Györfi Alen már tapasztalt versenyzőnek számít, hiszen megjárta a Superstock 1000 kategóriát is, de az idén – a tavalyi évhez hasonlóan – ő is a 600-as kategóriában indul. A következőképpen nyilatkozott a hétvégi verseny előtt: „Én is nagyon várom a hétvégi futamot! Az előrejelzések esőt és szelet is jósolnak, de bízom benne, hogy ez nem fogja befolyásolni az eredményemet, és felállhatok a dobogóra. Ez a futam kiváló bemelegítés is számomra a májusi Alpok–Adria előtt.”

Kovács Bálint ellenben teljesen újonc ebben a kategóriában. A szakemberek szerint Bálint előtt nagy jövő áll, hiszen a mindössze 14 éves versenyző már eddig is komoly sikereket tudhat maga mögött a kisebb kategóriákban. Szerencsére, a csapatban több tapasztalt versenyző is motorozik, így lesz kire támaszkodni, míg meg nem szokja az új kategória körülményeit. „Ez lesz az első versenyem a 600-asok között, így most a tapasztalatszerzés a legfontosabb. Először szeretnék összeszokni, megismerkedni a motorommal, és majd csak azután lesz célom a dobogós helyezés elérése!” – mesélte Bálint.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: