DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Egyéb

Már másolják a Verstappen-módszert

„Az egyetlen, aki a közelembe került” – jellemezte Max Verstappen azt a 16 éves gokartost, aki az ő nyomdokait követve mutatkozik be jövőre a Formula-3-ban, ugyanannál a csapatnál.

Max Verstappen nem csupán egy, hanem két hatalmas ugrást is megtett a motorsport kategóriái között nem túl hosszú pályafutása során. Mindenki arra emlékszik jobban, hogy a Formula-3-ból egyenesen a Formula-1-be érkezett, pedig F3-be kerülése sem zajlott szokványosan: egyenesen a gokartból jött az Európa-bajnokságra, kihagyva a köztes lépcsőfoknak számító nemzeti formaautós sorozatokat (ilyen például bármelyik országos F4, F3 vagy Formula Renault kategória).

Ugyanezt az ugrást teszi meg a 16 esztendős Alessio Lorandi is, aki gokartozásból egyenesen a Formula-3-ba vág, ráadásul ugyanabba a Van Amersfoort Racing együttesbe érkezik, amelyikbe Verstappen tavaly. Míg azonban Verstappen 2014 telén gyakorlásként részt vett a Ferrari által szervezett Florida Winter Series futamain, Lorandi élete első versenye az áprilisi, Silverstone-ban tartott szezonnyitó lesz. Cserében viszont már négy versenypályán tesztelte jövő évi autóját.



Csapatfőnöke, Frits van Amersfoort szavaiból kiderül, ő bizakodó az ifjú olaszban rejlő potenciált illetően. „Amikor Maxszal beszélek, mindig azt mondja, az egyetlen fiú, aki a közelébe került gokartban, Alessio Lorandi volt, ezért jobban tennénk, ha leszerződtetnénk őt! Mindannyian megértjük, hogy ez egy nagy lépés számára, ahogyan Max számára is volt, de ha csak egy kicsi részére lesz képes annak, amit Max tett, már az nagyszerű lesz.”

Egy másik újonc, akire érdemes figyelni, a brit Formula-4 bajnoka, George Russell, aki 2014-es eredményeiért megkapta a McLaren és Autosport magazin fiatal brit tehetségeknek járó közös díját, amelyet korábbi években olyan nevek érdemeltek ki, mint David Coulthard és Jenson Button. Russell, aki a díj keretében a McLarennel is tesztelni fog majd, a Carlin csapat versenyzője lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: