DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Egyéb

Qualisport: Újabb félbeszakított szakasz

Megpróbálták, de az előző éjszakán elvégzett munka nem volt elegendő: Kovács Miklós és a Qualisport kamionos egysége megkezdte ugyan a 2015-ös Africa Eco Race tizedik, a mauritániai Akjoujt és Toueila között bonyolított szelektív szakaszát, de mivel a csütörtöki gondokat a komoly erőfeszítések ellenére is csak részben sikerült orvosolni, a kalocsai alakulat ezt a menetet is kénytelen volt félbeszakítani.

A 342 kilométeres szelektív szakaszból a pilóta és két társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő mindössze néhány kilométert tudott teljesíteni.

AFR15D10A1178



„A csapat egész éjjel dolgozott annak érdekében, hogy megjavítsák a hátsó futómű tegnapi sérülését, de a jelek szerint ez nem volt elég. Elrajtoltunk ugyan, de alig néhány kilométer után úgy éreztük, hogy jobb lesz kiállni, mert nem éreztük biztonságosnak a folytatást. Természetesen jó lett volna továbbmenni, de már közel vagyunk a verseny végéhez és nem akartuk megkockáztatni azt, hogy beragadunk valahol a szakaszon és ott kell rostokolnunk akár napokig, ahogyan Noel Essers barátunkkal történt a verseny mauritániai részének elején. Már nem is számoljuk, hogy a marokkói váltócsere, valamint a két félbeszakított menet után mennyi időbüntetésünk lesz, mert csak az a fontos, hogy ott legyünk Dakarban, a Rózsaszín-tónál, a magyar lobogóval. A srácok ma folytatják a munkát és bízunk abban, hogy a holnapi, utolsó mauritániai menet során tudunk még egy jót autózni” – mondta a korábbi Africa Eco Race-ek alkalmával a dobogó összes fokát megjáró Kovács, akit a kilenc indulóval elstartolt kamionos kategóriában a jelentős időbüntetések ellenére a 6. helyre rangsorolnak.

A szombati menet egyébként az utolsó tétre menő szakasz lesz, a sportfelügyelők ugyanis bejelentették, hogy folytatódik a hagyomány és az előző hat Africa Eco Race-hez hasonlóan a január 11-i zárónapra tervezett rövid szenegáli száguldás demonstrációs eseményként kerül lebonyolításra, annak eredménye a végső értékelésbe nem számít bele. Az autósoknál Jean Antoine Sabatier aligha bánkódik a döntés miatt: a kezdeti körbeverésből kimaradó, az éllovasok zömének búcsúja után a vezető pozíciót átvevő francia pilóta újabb szakaszgyőzelmet aratott a Bugga One prototípussal, így előnye az abszolút értékelésben már 4 óra 9 perc 16 másodperc a Toyotával versenyző kazah Kanat Shagirovval szemben, míg a szintén kazah Hummer-pilóta, Jurij Sazonov több mint 39 perccel követi honfitársát. Amennyiben Sabatier nem szúrja el a szombati szakaszt, legendás honfitársa, Jean Louis Schlesser nyomába léphet: az előző hat Africa Eco Race-t a mostani futamon már száz százalékban főszervezőként jelenlévő francia klasszis nyerte az autósok között.

AFR15D10A0770

Ha a papírformát vesszük, a kamionos kategória győzelmét is oda lehetne ítélni a Kamaz gyári csapatát erősítő pilótának, a korábban egyszer már diadalmaskodó Anton Shibalovnak. Az orosz az előző napi nehézségek után újabb szakaszelsőséget szerzett, így előnye 1 óra 22 percnyire nőtt csapat- és honfitársához, a metángáz-hajtású Kamazt vezető Szergej Kuprijanovhoz képest, ám a verseny során már több ízben is bebizonyosodott, hogy Kuprijanov képes komoly meglepetéseket okozni. Amennyiben a tatárföldi gyártó vezetősége - a sportigazgató Vlagyimir Csagin a dél-amerikai küldöttséget vezeti, így Afrikában korábbi társa, Szergej Szavosztyin irányítja az armadát – engedélyezi a csatát az utolsó szakaszra, akár fordulhat is a kocka Shibalov és Kuprijanov között. A napi szakaszt az MAN-es portugál pilótanő, Elisabete Jacinto zárta a 3. pozícióban, míg az összesítésben a bronzérmes helyet a korábbi háromszoros győztes, a tatrás Tomas Tomecek mondhatja magáénak. A monstrumok kategóriájának versenyképességét jól szemlélteti, hogy a tizedik szelektív szakasz után az autós-kamionos összevont értékelésben – az Africa Eco Race-en ilyen is van – a két Kamaz Sabatier mögött, míg Jacinto és Tomecek Shagirov mögött tanyázik.

A motorosoknál Robert Theuretzbachernek sikerült behúznia a harmadik szakaszgyőzelmét: a KTM-es osztrák életre-halálra hajt, hogy közelebb kerüljön KTM-es márkatársához, a korábbi Dakar-nagyágyú Pal Anders Ullevalseterhez, ám az újabb részsikerrel is csak 3 perc 58 másodpercet sikerült faragnia hátrányából, amely 2 óra 28 perc 10 másodperc az éllovas veterán fenegyerekhez képest. Ingo Waldschmidtnek, a namíbiai KTM-pilótának sikerült ismét a 3. helyen zárnia a napi szakaszt és hasonló pozícióban állomásozik az összesítésben is, hátránya azonban közel 2 óra Theuretzbacherhez képest.

A 2015-ös Africa Eco Race tizenegyedik szelektív szakasza 201 kilométer hosszú lesz: a mért táv után a mezőny búcsút int Mauritániának és a menetet követő 286 kilométeres összekötő szakasz már Szenegálban zárul, a tábornak Saint Louis ad majd otthont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: