DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Egyéb

A Mini 2017-ig marad a Dakaron

Persze azért a versenyek végén hazajönnek, de miközben a címvédő csapat lázasan készülődik a 2015-ös Dakar Ralira, a márka elnöke, Jochen Goller bejelentette, hogy a MINI Dakar projektje egészen 2017-ig meghosszabbításra került.

A hét elején egy kerekasztal beszélgetést követően Goller a következőket mondta el egy sajtótájékoztató keretében: „Minden csapat és versenyző számára a Dakar Rali a végső kihívás. Mi már azok közé tartozunk, akik letettek valamit az asztalra, és akiktől sokat remélnek a jövőben is ezen a két hetes megmérettetésen. Nézői téren is egyre népszerűbbek vagyunk, így ezt a hátteret és támogatást nem kellene elveszítenünk, emiatt fektettünk bele még nagyobb munkát a projektbe, és terjesztettük ki együttműködésünket az egyik legnagyobb stratégiai partnerünkkel, az X-Raid-del. 2015 után még két évig biztosan szeretnénk ott lenni a Dakaron.”

P90168492_resize



Az elnök által megemlített X-Raid partnerség nem új keletű - az együttmûködés 2010-ben kezdődött. 2011-ben életre kelt a közös munka gyümölcse, a MINI All4Racing, mellyel 2012-ben először rajthoz álltak, és egy első hellyel debütáltak a sivatagi futamon. Ez a siker 2013-ban és 2014-ben megismétlődött, amikor is a dobogó mindhárom fokát az All4Racing vette birtokba."2012-től nem találtunk legyőzőre, így zsinórban három győzelemmel büszkélkedhetünk. Nagyszerű csapatunk lett, és nyugodtan kijelenthetem ezen eredmények tekintetében, hogy ez az autó színt vallott megbízhatóságáról és gyorsaságáról. Természetesen januárban sem lehet más a célunk, mint az első hely." - fejezte be mondandóját Goller.

2015-ben egészen pontosan tíz darab MINI fog elrajtolni Dél-Amerikában, akik közül nem hiányozhat a bajnok, Joan "Nani" Roma sem.

MINI ALL4 Racing 2015 Dakar Rally Csapata:

Monster Energy Rally Raid Team.

#300 Joan "Nani" Roma/Michel Périn (ES/FR)
#305 Orlando Terranova/Bernardo “Ronnie” Graue (AR/AR)
#306 Krzysztof Holowczyc/Xavier Panseri (PL/FR)

X-raid Team.

#310 Vlagyimir Vasziljev/Konsztantin Zsilcov (RU/RU)
#314 Erik van Loon/Wouter Rosegaar (NL/NL)
#319 Boris Garafulic/Filipe Palmeiro (CL/PT)
#329 Aidyn Rakhimbayev/Anton Nikolaev (KZ/RU)
#332 Zhou Yong (CN)
#334 Stephan Schott/Holm Schmidt (DE/DE)

Qatar Rally Team.

#301 Nasser Al-Attiyah/Mathieu Baumel (QT/FR)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: