DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

diGrassi

Így vezet versenyautót a mesterséges intelligencia

Doningtonban megtette első próbaköreit az önjáró versenyautó, Lucas di Grassi pedig beleült, hogy ne csináljon semmit, mindössze testközelből megmutassa, hogy hogyan száguld egy gép saját magától.

részletek

Retro – A szélvészgyors pilóta, akiről azt hittük, sose nyer

Nem, ma nem Nick Heidfeldnek van születésnapja, hanem annak a Lucas di Grassinak, aki három kategóriában is bizonyított, az F1-ben is megfordult, de sokáig sehol nem tudott bajnoki címet szerezni.

részletek

Jobb lesz a Formula-E az új első szárnnyal?

A pilótáknak eltér a véleményük a részletekkel kapcsolatban, abban azonban az élmezőny tagjai egyetértenek, hogy nem csak szebb, de strapabíróbb is lesz majd ez az újszerű elem.

részletek

Lopez rögtön bajnokesélyes lesz a FE-ben?

Erre számítanak a Formula-E résztvevői, mégpedig nem akárkik, hanem a bajnoki címért küzdő Buemi és di Grassi. Úgy vélik, „a világ legjobb túraautósa” egy-két verseny alatt alkalmazkodik az egészen új kihíváshoz.

részletek

Buemi: A világon nincs olyan, amit di Grassi tett

A bajnokká avanzsált Sebastien Buemi elképesztő dolgokat osztott meg a Formula-E leírhatatlanul drámai fináléját követően. Elmondása szerint nem is a rajtbaleset volt di Grassi legnagyobb vétke a futamon.

részletek

Ütköztek a riválisok, Buemi hihetetlen módon lett bajnok

A két bajnokesélyes az első kanyarban összeütközött, így a leggyorsabb körök döntöttek a bajnoki címről Buemi és di Grassi között. Elképesztő, hihetetlen, ilyen eddig nem is volt, és nem is lesz a sporttörténetben.

részletek

Buemi a pole-ban, holtverseny a tabella élén!

Ha azt hittük, a tavalyinál szorosabb finálé már nem létezhet a Formula-E-ben, itt a bizonyíték az ellenkezőjére. Miután Buemi az élre kvalifikált az utolsó versenyre, di Grassival azonos pontállással várhatják a rajtot a mezőny elejéről.

részletek

Így változhatna meg az igazságtalan időmérő

A Formula-E időmérő edzéseinek sajátos lebonyolítása miatt továbbra is komoly veszélyt jelent, hogy a kvalifikáció egy órája alatt a változó időjárás döntően befolyásolja a futam, vagy akár az egész bajnokság végkimenetelét.

részletek

Egerek és emberek, kígyók és békák - Egymásnak estek a Formula-E pilótái

Ahogy azt sejteni lehetett, a London ePrix első versenyének öldöklő párbajai a leintés után is folytatódtak. Egyesek nyugodtabban nyomatékosították igazukat, mások mindenféle állatokat dobáltak egymás fejéhez szóban.

részletek

Prost örömünnepével zárult az idegtépő első felvonás

A bajnoki riválisok szoros, koccanásokkal tarkított felzárkózásával, némi esővel és balesettel vegyítve zajlott le a London ePrix első futama. A Prost-Senna kettős sikert eközben semmi nem veszélyeztette.

részletek

Prost-Senna első sor, bolondot csinált a mezőnyből az időjárás

A féltávnál megérkezett rövid vihar teljesen összekeverte a lapokat a Formula-E első londoni versenynapjának időmérőjén. A pole Nico Prosté lett, a bajnoki esélyesek a mezőny második felében.

részletek

A szerencse döntheti el az év első bajnoki címét

Még csak a 2016-os év felénél járunk, de július első hétvégéjén már bajnokot avatnak az egyik FIA-versenysorozatban. A Formula-E fináléja még a tavalyinál is szorosabbnak ígérkezik a két titán között.

részletek