DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

WRX

Ekström újra, az elektromos Citroen elsőre

A szezon harmadik dupla fordulóján, Rigában, ahol már közönség előtt zajlott a verseny, folytatódott a korábbiakban látott minta: Johan Kristoffersson legyőzhetetlen szombaton, vasárnap viszont valaki mindig fogást talál rajta. Idén másodszor Mattias Ekströmnek sikerült a bravúr. Eközben Szabó Krisztián megint elődöntőig jutott annak ellenére, hogy autója kigyulladt, Kárai döntős volt az Eb-n, a Projekt E-ben pedig debütálásán győzött az elektromos Citroen.

részletek

WRX: Kristoffersson a szombatok ura, Szabó Krisztián megvillant a Q2-ben

Eddig a szezon minden szombati döntőjét Johan Kristoffersson uralta, és ez a rigai dupla első felvonásában sem változott: a svéd magabiztos győzelmet aratott, kimaradva a mögötte zajló csatározásokból, melyek Mattias Ekström második helyét eredményezték.

részletek

Utolsó körös izgalmak, Grönholm a harmadik győztes

A négyből harmadik győzelmére pályázó Kristofferssont a dobogóról is letaszították Finnországban. A döntő utolsó kanyarjaiban zajlottak az események vasárnap.

részletek

Újra Kristoffersson nyert, második a helyi hős

Háromból kettőre növelte győzelmei számát a WRX nagy visszatérője. Finnországban Ekström kiesett az elődöntőben, dobogóra állt viszont a szabadkártyás Juha Rytkönen.

részletek

Ekström beugróként győzött, Block a Projekt E első nyertese

A höljesi dupla második fordulóján Mattias Ekström megelőzte az első felvonást nyerő Johan Kristofferssont, pedig csak a második sorból rajtolt a döntőben. Útjára indult az Európa-bajnokság, valamint elektromos kategória, a Projekt E is Svédországban.

részletek

Kristoffersson visszajött, látott és győzött

Egy napba sűrítve lezajlott a ralikrossz-világbajnokság szezonnyitó fordulója Svédországban. Mintha 2018-at írnánk, Johan Kristoffersson a Volkswagennel uralta a mezőnyt. Egy másik exbajnok, Mattias Ekström lett a második, Szabó Krisztián ötödikként végzett elődöntőjében első hyundaios versenyén.

részletek

Új csapattal idén is ott lesz Szabó Krisztián a WRX-ben

Egy hónappal a szezonkezdet előtt érkezett a jó hír: Szabó Krisztián rajthoz áll a ralikrossz-világbajnokság 2020-as évadában is, a GRX alakulat Hyundai i20 versenygépével kiválasztott helyszíneken.

részletek

Visszatér a WRX-be a világverő világbajnok!

Nagy hír a ralikrossz számára, hogy egy WTCR-es kitérő után újra a vb-n indul Johan Krisoffersson, aki utolsó két évében 24-ből 18 futamgyőzelmet szerzett. A címvédő Timmy Hansen is már biztosan a rajtrácson lesz.

részletek

Megtudtuk: Csapatot vált a WRX magyarja

Egy világbajnok csapatától egy világbajnok csapatához szegődik a ralikrossz-világbajnokság másodévese. Marcus Grönholm istállójának tagja lesz, ez pedig márkaváltást is jelent.

részletek

Szabó Krisztián: Érzem, hogy van még bennem tartalék

A 2019-es Rallikrossz-világbajnokság utolsó, Dél-Afrikában megrendezett futamán Szabó Krisztián újra bejutott az elődöntőbe. Első teljes világbajnoki szezonjában a pontversenyben az előkelő tizedik helynek örülhetett és jövőre még magasabb célokkal tervez visszatérni.

részletek

Pontegyenlőséggel Timmy Hansen a világbajnok

A ralikrossz-világbajnokság két esélyese két pont különbséggel állt a döntő rajtjához Dél-Afrikában. A páros ütközése után Bakkerud végzett előrébb, de pontazonossággal, a győzelmek számának köszönhetően Hansen nyerte az összetettet.

részletek

Szabó Krisztián: Egy hiba, aztán annyi, de mégis fülig ér a szám

Ez volt Szabó Krisztián első mondata a Ralikrossz Világbajnokság aktuális versenyhétvégéje után az esős Rigában. Ahogy azt sejtettük, a technikás, szűk pálya feküdt neki, a szombati első kvalifikációban saját menetét meg is nyerte, bár itt érthetetlen módon a rajt utáni kalamajkát követően Timur Timerzyanov felborult autója a nyomvonal kellős közepén maradt és a futam végéig kerülgetni kellett, mivel nem került elő a piros zászló. Viszont Krisztián a durvábbik arcát mutatta végig a kvalifikációs körök alatt, amit bizony értékeltek a nézők is.

részletek