DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Villeneuve

Villeneuve: Leclerc úgy tesz, mintha vezér lenne

A monacóinak változtatnia kell kommunikációján a Ferrarival, ok nélkül vár el kivételezést, hiszen nincs kimondva, hogy ő lenne az első számú, Sainz pedig pontok terén is közel áll. A kanadai kíváncsi rá, hogyan hat a spanyolra az első győzelem: vagy belelendül, vagy megroppantja a nyomás.

részletek

Nem sajnálja a túlköltekező csapatokat Villeneuve

Az egykori világbajnok azt gyanítja, a nagycsapatok már a szezon előtt elhatározták, a költséglimit megemeléséért fognak küzdeni. Kiemelte az Alpine-t, amely gyártóként is képes szabályok szerint játszani.

részletek

„Bottasnak nem lenne szabad kikapnia Zhou-tól”

Jacques Villeneuve szerint az Alfa Romeo finn versenyzője nem engedheti meg magának, hogy újonc csapattársa legyőzze őt, hiszen hatalmas a tapasztalatbeli különbség a két pilóta között.

részletek

Villeneuve: Világbajnok alkat-e Leclerc?

Az 1997-es F1-es világbajnok szerint kétségtelen, hogy a Ferrari monacói pilótája rendkívül gyors, ugyanakkor még mindig sokszor követ el kisebb hibákat, és kérdés, hogy ez belefér-e egy vb-harcban.

részletek

„Russell végleg befut, ha megveri Hamiltont”

Jacques Villeneuve szerint a fiatal brit elsődleges célja az, hogy legyőzze a hétszeres világbajnokot, amellyel végérvényesen megszilárdítaná helyét a legjobbak között.

részletek

Villeneuve megdicsérte Hamiltont

Bár korábban kritikus volt a hétszeres bajnokkal szemben, az előző hétvégén mutatott teljesítménye miatt Jacques Villeneuve megdicsérte Lewis Hamiltont. A kanadai szerint a brit pilóta ismét harci üzemmódba kapcsolt.

részletek

„Ricciardo ideje lejárt a McLarennél”

Kemény kritikát fogalmazott meg az ausztrál pilótával kapcsolatban Jacques Villeneuve. A kanadaiak világbajnoka úgy látja, Daniel Ricciardónak már nem lesz maradása a wokingi istállónál.

részletek

Villeneuve: Érthető volt Perez csalódottsága

Elfogadható, hogy Sergio Perez csalódott volt a Barcelonában elért második helyével Jacques Villeneuve szerint. Az 1997-es világbajnok úgy érzi, nincs gond a reakcióval, de a csapat jó döntést hozott.

részletek

Villeneuve: Lewist elhagyta a szerencséje

A hétszeres bajnoknak vissza kell térnie az első két szezonjában mutatott önmagához – akkor versenyzett úgy, mint most Russell. Verstappen pedig idén bizonyítja, megérdemelten lett 2021 világbajnoka.

részletek

Ezek az F1-esek igazolhatnak a DTM-be

Alonso megígérte Gerhard Bergernek, hogy versenyezni fog a túraautós szériában, de egy másik világbajnok is érdeklődik. A sorozat főnöke egy németet szeretne leginkább megszerezni.

részletek

„Vajon Hamilton itt lesz még a szezon végén?”

Előbb vagy utóbb minden bajnoknak elege lesz az sikertelenségből Jacques Villeneuve szerint. Az 1997-es világbajnok úgy gondolja, Lewis Hamilton hamar megunhatja a Formula-1-et.

részletek

Villeneuve: A Ferrari lett az új Mercedes

A Ferrari hazájában kételkednek a sikerben, de az egykori világbajnok szerint 2022 más lesz, mint Alonso és Vettel évei voltak. A Red Bull viszont nehéz pszichológiai helyzetben van, sokba fognak kerülni a kiesések.

részletek