Vettel
Ferrari: Szerencsésen időzítette ütközését Vettel és Leclerc
Mattia Binotto szerint még éppen jókor jött ez az összetűzés a vörösök két pilótája között, mivel még 2020 előtt tisztázhatják mi is a pilóták dolga. Úgy véli, a Ferrarié a legjobb páros jövőre is.
részletekRosberg: Inkább Vettel a hibás a balesetben
A 2016-os világbajnok szerint mindkét Ferrari-pilóta ludas az interlagosi koccanásban, de Sebastian Vettel egy kicsit jobban tehet arról, hogy a vörösök jó helyzetből nulláztak Brazíliában.
részletekOlasz sajtó: Kezd veszélyessé válni Vettel és Leclerc kapcsolata
Az olaszországi média, nem meglepő módon nem ment el szó nélkül a két Ferrari újabb összecsapása mellett. Itáliában úgy vélik, ez a belső hatalmi harc már veszélyes a Scuderia számára.
részletekFerrari: Beszélni kellett már, de nincs dráma
A Ferrari csapatfőnöke szerint voltak már nehéz szituációk idén a csapaton belül, ez a mostani sem jó, de nagy gond nincs, a pilóták kapcsolata rendben van, készülnek a jövő évre.
részletekBinotto: Ez egy buta hiba volt Vettel és Leclerc részéről is
Mattia Binotto nem szeretne egyelőre bíráskodni a versenyzői felett, azonban azt elmondta a futam után, hogy csalódott bennük, hiszen szabadon versenyezhettek, mégis kitoltak a csapattal.
részletekLeclerc: Vettel elkezdte rám húzni a kormányt
A verseny 66. körében Sebastian Vettel és Charles Leclerc autói összértek, aminek következtében mindkét pilóta kiesett a versenyből, a Ferrari pedig pont nélkül zárta a Brazil Nagydíjat.
részletekVettel formába lendült, 2020 után is maradna
Monza után a teljes összezuhanás jeleit mutatta, azóta azonban láthatóan visszanyerte jó formáját Sebastian Vettel és szíve szerint a jövő év után is maradna a Formula-1-ben.
részletekVettel: Gyanúsan erősek a Red Bull autói
A német F1-es világbajnok a Brazil Nagydíj időmérője után egy kihagyhatatlan poénnal szúrt vissza a nyertes Verstappennek, aki korábban felelőtlenül csalással vádolta a Ferrarit.
részletekVettel: Még több is van a Ferrariban
A pénteki második szabadedzésen már a vörös autók uralkodtak Brazíliában. Sebastian Vettel tudja, hogy még jócskán gyorsulhat a Ferrari, de a versenytempóval megint gondok lehetnek.
részletekFerrari: Megbízhatósági problémáink vannak
A tavalyi évhez képest feltűnően megemelkedett a Scuderia technikai problémáinak száma 2019-ben. A csapatfőnök leginkább azért aggódik, hogy mindig valami más romlik el az autón.
részletekVettel: Semennyi motorerőt nem vesztettünk
A négyszeres világbajnok német pilóta biztos abban, hogy austini gyengélkedésüknek a világon semmi köze a Ferrarit érintő szorosabb vizsgálathoz. A motor egyáltalán nem veszített teljesítményt.
részletekVettel: Korábban sosem kedveztek nekem csapaton belül
Sebastian Vettel nyugalmasabb éveket követően idén komoly riválist kapott a Ferrarinál, mégsem aggódik a csapatutasítások miatt. 2013 után idén is ellenszegült már az előre megbeszélteknek.
részletek