DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Vettel

Helmut Marko helyét is átveheti Vettel

A Red Bull nyitott, hogy vezetői pozícióban fogadja vissza a jövőben négyszeres világbajnokát – a csapat tanácsadójaként dolgozó Marko elejtette, hogy hamarosan már 80 éves lesz.

részletek

„Nem zárhatjuk ki Vettel visszatérését”

Néhány csapat a jövőben megpróbálhatja majd visszacsábítani Sebastian Vettelt Ralf Schumacher szerint. Az egykori F1-es pilóta szerint sokan támaszkodnának a négyszeres világbajnok tapasztalatára.

részletek

Villeneuve szerint is látjuk még Vettelt

Két korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve és Mika Hakkinen is szót ejtett Sebastian Vettel visszavonulásáról. A kanadai szerint megeshet, hogy ilyen vagy olyan szerepkörben Vettel visszatér.

részletek

Binotto távozhat, Ricciardo visszatérhet – ez történt pénteken

Csapatfőnökcsere előtt a Ferrari, Kubica lemondott az F1-ről, teszteket tervez a Pirelli, visszatér Huff és a Rally Hungary: egy csokorba gyűjtöttük a főbb november 25-i híreket.

részletek

Hill: Láthatjuk még Vettelt a Formula-1-ben

Vasárnap elbúcsúztatták Sebastian Vettelt a száguldó cirkusz résztvevői. Sok más szakértővel együtt azonban Damon Hill is úgy véli, hogy a négyszeres világbajnok német még vissza fog térni.

részletek

F1-Archív: Barrichellóért szorít Schumacher

Három megtett körig jutott az első tesztnapon a Honda-motor, Vettel élete legkeményebb versenyén lett háromszoros világbajnok, Schumacher Barrichello jövőjéért szurkol, a McLarennél sosem számított Hamilton bőrszíne. Ezek voltak az F1-es hírek november 25-én 2000 óta.

részletek

Vettel visszatérése is téma volt a paddockban

Előfordulhat-e, hogy nem idén láttuk utoljára az F1-ben Sebastian Vettelt? Vannak, akik úgy vélik, hogy a pilóta egy-két év múlva visszatérhet - olyanok is, akikről nem is gondolnánk…

részletek

Ezekkel a rekordokkal távozik Vettel az F1-ből

A négyszeres világbajnok számos csúcsát megdöntötték már – elsősorban Max Verstappen volt szorgos ilyen téren –, de több tekintetben visszavonulása után is ő marad a rekorder.

részletek

Binotto: Vettellel kudarcot vallottunk

Sebastian Vettel korábban kudarcnak nevezte a Ferrarinál töltött időt, ezzel pedig egyetértett az olaszok csapatfőnöke. Mattia Binotto szerint nem használták ki a lehetőségeiket.

részletek

Nagy dolgokat vár Hamiltontól jövőre, Vettel visszatérésére számít Villeneuve

A győzelem nélküli szezon után „a legjobb Lewist fogjuk látni” – vélekedik Jacques Villeneuve. A visszavonuló Vettel esetében a pakliban van, hogy pár hónap elteltével elkezdődik a visszavágyódás.

részletek

Vettel nem érti a Haas vezetőségét

Sebastian Vettel értetlenül áll a Haas döntése előtt, miszerint a csapat menesztette az idén gyengélkedő Mick Schumachert, és helyette a visszatérő Nico Hülkenberggel kezdik meg a 2023-as szezont.

részletek

Vettel elköszönt, Verstappen nem akart sportszerűtlen lenni – vasárnapi hírek

Elégedetten zárta a szezont a Red Bull és a Ferrari, csalódott a Mercedes, Hamilton és Alonso, De Vriest vízbe dobták – összegyűjtöttük az Abu Dhabi Nagydíj versenynapja, november 20. fontos híreit.

részletek