Teszt
Hamilton a teszt leggyorsabbja: „Nem volt sima”
A Mercedesnek akadályokat kellett leküzdenie a barcelonai tesztelés során – az utolsó nap aztán végre elégedett volt a közel 100 kört és legjobb időt teljesítő hétszeres bajnok.
részletekA 2019-es tesztekre emlékeztet Leclerc
Abban az évben a csapat a Mercedes szintjét hozta, a vb-címért mégsem rúgott labdába. „Elképzelésünk sincs, hol állunk” – mondta Leclerc, aki pozitív fejleményről is beszámolt az elöl haladó autó követése kapcsán.
részletekÖt piros, Hamilton-vezetés és locsolás a barcelonai zárónapon
Eseménydús péntekkel végződött a spanyolországi első teszt. A Mercedes végül a két legjobb köridővel zárta a háromnapos gyakorlást, míg az Alpine, Aston és Haas korán csomagolt.
részletekElső benyomások: tényleg könnyebb követni egymást
Az első visszajelzések alapján az F1 elérhette azt a célját, miszerint szorosabb versenyzést kíván teremteni az új szabályokkal. Így értékelték az új autókat a pilóták ebből a szempontból.
részletekÉLŐ: Mercedes-vezetés és vizes pálya
Máris elérkeztünk a hivatalosan nem is tesztnek nevezett barcelonai gyakorlás harmadik, egyben utolsó napjához: tartsatok velünk, ha nem akartok lemaradni a legfontosabb történésekről!
részletekVettel: Ez az autó egy más állatfaj
Amit másképp is kell megszelídíteni – véli a négyszeres világbajnok: a német egyelőre még nem ismerte ki teljesen az új Aston Martint, de szerinte más csapatok is ugyanebben a cipőben járnak.
részletekKiesett fél nap, mégsem aggódik a Red Bull
Váltóproblémák miatt alig több mint egy versenytávot tett meg a barcelonai F1-es teszt második napján Sergio Perez, az energiaitalosoknál mégis elégedettek az eddig látottakkal.
részletekLeclerc az élen, Hamilton a sor végén
A Ferrari zárta az első helyen a csütörtöki tesztnapot, nyomában az AlphaTaurival és a McLarennel - Sergio Perez alatt megállt a Red Bull, Lewis Hamilton pedig az utolsó helyre szorult.
részletekHamilton: Több hónapnyi előnyben lehet a Ferrari
A hétszeres világbajnok izgatottan várja, hogy végre elrajtoljon a 2022-es szezon. Érdeklődve figyelte az ellenfeleket az első tesztnapon, akik közül szerinte a maranellóiaknál lehet némi előny.
részletekÍgy zajlott a barcelonai teszt második napja
Spanyolországban tesztelik első alkalommal a Formula-1 2022-es modelljeit három napon keresztül. Csütörtökön is folyamatosan hozzuk a legfrissebb információkat.
részletekMenetpróba - Kia Stonic GT-Line DTC 120 Hybrid 48V
Aki kisautó vásárlásában gondolkodik, annak nem könnyű a dolga: a városi terepjárók óriási kínálata rendesen feladja a leckét a potenciális vevőknek.
részletekLeclerc: Nem szabad elbíznunk magunkat
A Ferrari vezette a barcelonai nyitónap többségét, de a végül másodikként záró Charles Leclerc emlékeztetett rá: jelenleg mindenki titkolózik a teszten. Ami fontosabb: sikerült probléma nélkül tartani a tervet, 153 körrel pedig a Scuderia tette meg a legtöbbet.
részletek