Tereprali
Múltidézés Alaszkában - Szalay 30 éve járt legutóbb Homerben
Akkor egy táblával érkezett, amelyre az volt írva angolul: „Munkát keresek”. Ennyi volt az összes angoltudása. Napokig bóklászott a kikötőben, sátorban aludt, míg végül az egyik halászhajón munkát kapott. Tulajdonképpen így kezdődött a felnőtté válásának története, hiszen azon a hajón tanult meg keményen dolgozni, ott kereste azt a kezdőtőkét, amellyel itthon vállalkozásba fogott.
részletekLaller - Kellően feltöltődtem, szólhatna már a négyütemű
Uborkaszezon van, „ilyenkor még a fű sem nő”. Gyakran hallani ezt az eszmefuttatást a motorsportok szerelmeseitől. Kevesen tudják azonban, hogy ilyenkor áll össze a csapatok és a versenyzők költségvetése, ami alapján meghatározhatóvá válnak az éves célok is. Nincs ez máshogy a Laller Racing Dakar Teamnél sem.
részletekHorváth Lajos az Év Motorsport Versenyzője
A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) által az év sportolójának jelölt pilóta csak az elegáns Larus étterem színpadán, díjjal a kézben realizálta, mekkora dolog is történt vele. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy ez kvázi a születésnapján történt.
részletekÚtifilm – ilyen volt a Dakar 2018-ban
Horváth Lajost és a többi magyar motorversenyzőt egy saját forgatócsoport követte a 2018-as Dakaron. Zakinszky Márk operatőr a verseny végeztével pedig egy olyan hamisítatlan road movie-t készített az élményeiből, amit minden Dakar rajongónak látni kell!
részletekNégylevelű lóhere és szerencsefaktor a sivatagban
A szerencse nem csupán az életben, a sivatagi versenyzésben is nagyon fontos – ám Szalay Balázs szerint nem lehet karba tett kézzel várni rá, tenni is kell érte. Az Opel Dakar Team pilótájának tapasztalatai szerint ugyanis Fortuna nem szegődik ok nélkül az ember mellé – meg kell dolgozni a kegyeiért!
részletekLaller Racing – bővül a csapat, cél a 2020-as Dakar!
Véget ért a 2018-as Dakar Rali, a legtöbb szereplő csapat életében ilyenkor nyugalmi időszak következik. A Laller Racing Dakar Team-nél azonban már gőzerővel folyik a munka, az eddig ismert „egyszemélyes” klub ugyanis Magyarország legnagyobb terepmotoros egyesületévé alakul. Ennek megfelelően pedig az ambíciók is különlegesek lesznek!
részletekMaraton kipipálva, továbbra is 3. helyen a magyar Scania
Megküzdött a 2018-as Africa Eco Race maratoni szakaszának második felvonásával a Qualisport Racing együttese, Kovács Miklóst és gárdáját jócskán megdolgoztatta a Chami és Amodjar közötti 438 sivatagi kilométer. A Scania-trió a napi eredménnyel nem elégedett, azzal viszont igen, hogy a legfontosabb tervet sikerült végrehajtani: a futam legdurvább fázisa után is őrzik a kategória 3. helyét.
részletekJogos, de fájdalmas döntés – Szalayék nem folytathatják
Vöröslő szemekkel, két-három órás alvás, egész éjszakás szerelés után vágtak neki a keddi szakasznak. Nem adták fel, úgyhogy már csak ezért is megérdemelték volna, hogy átengedje őket a sivatag. Megjegyzendő, a sivataggal nem is lett volna baj, a dűnéket simán vették, a technika ördöge azonban közbeszólt. Az Opel Dakar Team párosa a verseny feladására kényszerült a 40. Dakar Ralin.
részletekNehéz döntést hozott az Opel Dakar Team
Álltak a dűnék között, és megint nem indult a kocsi. A harmadik önindító ment tönkre három nap alatt. Ezúttal azonban annyi különbség volt, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László az előző napi éjszakai műszak miatt utolsóként rajtolt a szakaszon, vagyis mögötte már nem jött senki. Úgyhogy amikor az egyetlen, még látótávolságon belül lévő kamion lehúzta őket egy nagy dűnéről és beindult az Opel Crossland, döntést kellett hozniuk. Belemennek egy hosszú, hosszú dűnesorba, kockáztatva, hogy megint kint éjszakáznak a sivatagban, vagy kimennek a műútra a két csekkpont között. Utóbbi mellett döntöttek.
részletekRobbantott a Qualisport a mauritániai maraton első felvonásán
Nagyot alakított a Qualisport Racing a 2018-as Africa Eco Race kétnapos mauritániai maratoni szakaszának első felvonásán: Kovács Miklós és legénysége a kamionos kategóriában a 2. eredményt érte el a Chami környékén futott 500 kilométeres hurokszakaszon.
részletekSzalayék borultak, de folytatják!
Versenyfutás az idővel – ennek a sivatagi „társasjátéknak” minden csínját-bínját jól ismeri az Opel Dakar Team szervizcsapata, amire nagy szükség is volt hétfőn éjszaka, kedd hajnalban és reggel. A jubileumi, 40. Dakar Rali hétfői penzuma két szakaszból állt, az első, nyolcvan kilométeres távot gond nélkül teljesítette a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, mindössze kétszer kellett tolatnia, a versenyzők ki sem szálltak a Crossland X-ből.
részletekMarokkó után Mauritániában harcol a Qualisport
Higgadtan, visszafogottan vágott neki az Africa Eco Race-ek során mindig sorsdöntő mauritániai szakasznak a Qulisport Racing kamionos együttese. Kovács Miklós és gárdája jól hajtotta végre a tervet, így a hatodik szelektívet a 4. pozícióban zárták, a kamionos összesítésben pedig a Scania-trió továbbra is őrzi a 3. helyet.
részletek