DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Technika

A defektek miatt változtatnak a 2021-es autókon

Az FIA biztonsági okokból módosít az F1 2021-es technikai szabályzatán, miután a Brit Nagydíjon defektsorozatnak lehettünk szemtanúi. Jelentősen csökkenhet a leszorítóerő.

részletek

Verstappen: Alonso az egyik legjobb a világon

A nyolcszoros futamgyőztes holland igencsak elismeri a kétszeres világbajnok vezetői tudását. Úgy véli, ha Alonso bármelyik topcsapattal visszatérne, a bajnoki cím egyik fő esélyese lenne.

részletek

Wolff tart a Mercedes technikai hibáitól

Irigylésre méltó helyzetben van a Mercedes, az idei kilenc futamot mindkét pilóta sikerrel befejezte. A csapatfőnök azonban rámutatott, már voltak kisebb gondjaik, amikre jobb, ha vigyáznak.

részletek

Sainz: Minden a technikán múlik, nem a pilótán

A McLaren spanyol pilótája szerint az F1 nagy hibája, hogy önerőből a három nagycsapat versenyzőin kívül legjobb esetben is csak a 7. hely elérhető. De bízik a leendő új szabályokban.

részletek

Hamilton: Ne essünk túlzásba a fejlesztésnél

Az ötszörös világbajnok brit ász biztos abban, hogy a Mercedes képes lesz az idény során behozni a Ferrarival szembeni lemaradását, ám vigyázniuk kell, nehogy túlbuzgók legyenek ebben.

részletek

Tegyél szert egy igazán különleges karórára

Mindössze két darab elérhető belőle, igazi kuriózum, de most beszerezheted, ha elég gyors vagy - persze ezen felül is több limitált kiadású, speciális karóra közül lehet válogatni.

részletek

Hamilton nem érti a kárörvendőket

Lewis Hamiltonnal kibabrált a technika ördöge a Német Nagydíj időmérőjén, ezt pedig a szurkolók közül sokan kitörő örömmel fogadták. A brit ász nem érti, hogy lehet ennyi gyűlölet valakiben.

részletek

Vettel együttérez Hamiltonnal

A hazai közönség előtt versenyző Sebastian Vettel is sajnálja, hogy nagy riválisa technikai hiba miatt már a Q2-ben sem vehetett részt. A német tavaly megtapasztalhatta, milyen érzés ez.

részletek

Hamilton a kieséskor is csapatát dicsérte

Másfél éve nem volt példa arra, hogy Lewis Hamilton technikai hiba miatt kényszerüljön kiállni egy Formula-1-es versenyből. Ám a kiesés után sem ócsárolta csapatát, sőt, a dicséret hangján szólt.

részletek

Bottas: Soha nem volt ilyen gondunk

Teljes KO-t szenvedett el a Mercedes gyári istállója, a villámgyors, új autó a jelek szerint nem elég megbízható. Valtteri Bottas már a verseny első felében kiesett, de később Hamilton is megállt.

részletek

Megkapta idei legnagyobb fejlesztését a Mercedes

A megújult motor után a karosszériát is megvariálták: az elsősorban oldaldobozra koncentráló fejlesztési csomag komolyabb, mint eddig bármelyik a szezon folyamán.

részletek

Alonso rettegett, hogy megismétlődik Indy

Fernando Alonso saját kitűnő teljesítményének is köszönhetően társaival megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. Az utolsó órákban rettentően félt, hogy beüt egy technikai meghibásodás.

részletek