DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd

Tarquini

Tarquini segíti Norbit a futamokon, ha kell

Gabriele Tarquini a kínai hétvégére visszatért a Hondához Tiago Monteiro helyetteseként, és célja, hogy segítse a bajnoki harcban a japán márkát és Michelisz Norbertet.

részletek

Melyik számban indulnának a WTCC-sek az olimpián?

Az olimpiai lázban az ember hajlamos eltűnődni azon, mely sportágban szerepelne, ha ő is kint lenne a játékokon. Számos WTCC-pilóta, köztük Nagy Dani árulta el dédelgetett álmát a sorozat hivatalos oldalának.

részletek

Tarquini mindenkit megevett az esőben

Vasárnap is a Lada szájíze szerint alakultak a körülmények a WTCC moszkvai hétvégéjén, hiszen a rajt előtti esőben lubickolva a középmezőnyből is az élre törtek, Gabriele Tarquini pedig megszerezte a Vesta első győzelmét.

részletek

"Ostoba": Nem csitul a Valente-Tarquini-vita

„Ostobaság volt, de ő ilyen, mindig ilyen volt” – a francia Valentének kőkemény véleménye van rutinos csapattársáról, akivel szerinte beszélni sem érdemes a dolgokról, úgysem fog megváltozni.

részletek

Tarquini kezdett a legjobban, Michelisz az élmezőnyben

Gabriele Tarquini futotta a legjobb időt a WTCC második hungaroringi szabadedzésén - a gyári Hondák Michelisz Norberttel együtt továbbra is a mezőny első harmadában tanyáznak.

részletek

Tarquini és a Lada az élen, Michelisz a második

Változatosan alakult a túraautó-vb idei második fordulójának első edzése: a Honda, a Volvo és a Lada is megfordult az első helyen. Végül az orosz gyártót képviselő Gabriele Tarquini bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Michelisz Norbertet, míg a harmadik helyen Nicky Catsburg végzett. A Zengő Motorsport fiatalja, Ficza Ferenc folytatta a tapasztalatszerzést a Hondával.

részletek

Méltán Elfeledve: A Coloni öt szűk esztendeje

A kiscsapatok mindig az F1 színfoltjait jelentették: így például a Coloni, akik Subaru-motorral is próbálkoztak, máskor egyetemisták tervezték autójukat, s volt, hogy mindössze öt embert alkalmaztak.

részletek

Honda: Fejlődni akarunk tavalyhoz képest

A Honda Racing Team JAS a telet teljes megújulással töltötte, kezdve a csapat felépítésétől a pilóták kiválasztásáig, mégpedig azért, hogy legyőzhessék a Citroent az új idényben. Alessandro Mariani csapatfőnök egy interjúban beszélt arról, mit vár a szezontól, de megszólal az új érkező, Rob Huff, valamint a távozó Gabriele Tarquini is.

részletek

Tarquini: Komoly potenciál rejlik a Ladában

A Hondától elküldött, majd az orosz gyártó által leigazolt korábbi világbajnok szerint tavaly meglepte őt a Vesta, amely az ő segítségével is nagy eredményeket érhet el túraautó-világbajnokságon.

részletek

Folytassa, Tarquini!

Nem ér véget a WTCC-s kaland Gabriele Tarquini számára: a veterán olasz versenyző a Hondától való távozását követően egy másik világbajnok helyét foglalja el két ifjú tehetség oldalán.

részletek

A Ladánál köthet ki a korábbi világbajnok?

A legfrissebb hírek szerint a Hondától néhány hete elküldött Gabriele Tarquini mégis maradhat a WTCC-ben, méghozzá a Lada színeiben. A rutinos olasz társa Nicky Catsburg mellett Hugo Valente lehet.

részletek

Honda: Tarquini már túl öreg

Az olasz versenyző elmondása szerint az istálló ezzel indokolta, hogy elküldte őt WTCC-csapatából. Az 53 éves veterán úgy érzi, Michelisz Norbert lesz utódja a JAS Motorsportnál.

részletek