TCR
Magyar TCR-futam: mikor lesz?
Az egyik verzió szerint három, a másik szerint öt hét múlva érkezik Ficza, Tassi és a M1RA a Hungaroringre – csakhogy még mindig nem dőlt el, hogy mikor, sőt az sem, hogy jön-e egyáltalán.
részletekÚj cél a Michelisz-csapatnál: Bajnoki cím
Két győzelemnél jár, és vezeti a csapatösszetettet a M1RA a TCR-ben: kevesen hitték volna, hogy a magyar túraautós vadonatúj istállója ilyen hamar megveti lábát a szériában. Bári Dávid ezek után még magasabbra helyezi a lécet.
részletekTCR: Tegnap nevetett, ma sírt a magyarok szeme
Az első belga futamon Tassi Attila tündökölt szenzációs rajtjával és dobogójával. A második futamon azonban inkább az előzések szenvedő alanya volt, miközben a bajnoki éllovas megszerezte első idei győzelmét, és Rob Huff lett a második.
részletekPlusz 20 kilót kap Tassi Bahreinben
A HELL Racing Team idei szponzorációs stratégiájának központjában a tehetséggondozás áll. A korábbi évek egyik legfiatalabb versenyzője, az idén 18 éves Tassi Attila ismét a hazai piacvezető energiaital-gyártó csapatának nagyon tehetséges tagja. Tassi Attila a TCR autóversenyzés ifjú pilótája úgy robbant be az idei szezon első versenyére Grúziában, hogy csapatát is egyből a második helyre emelte. Ezzel egyből dobogós helyről folytathatják jövő héten Bahreinben a versenysorozatot.
részletekMagyar siker a SEAT Leon CUPRACER Evo 17-tel
A múlt hétvégén a grúziai futammal rajtolt a TCR pályaverseny, ahol öt versenyző indult az új SEAT versenygéppel.
részletekMindkét magyar dobogóra állhatott Grúziában
Az első, esős futamon a SEAT-ot vezető Ficza Ferenc, a második, immár száraz pályán rendezett versenyen pedig a most debütáló M1RA fiatal pilótája, Tassi Attila fért be a top3-ba a TCR szezonnyitóján.
részletekHIVATALOS: Ifj. Ficza és a Zengő a TCR-ben
Sőt, a fiatal pilóta már az első futamon is rajthoz fog állni, csak még nem egy Kia hanem egy Seat Leon volánja mögött - teljes szezont fut a bajnokságban.
részletekA Zengő Ficzával indul a TCR-ben, de késnek
A TCR túraautós sorozat kiadta az idei szezon nevezési listáját, amely igencsak megduzzadt a korábban ismerthez képest, ráadásul a Zengő Motorsport két autója is szerepel rajta. Viszont úgy tűnik, a szezonnyitóra nem érnek oda...
részletekMichelisz csapata kis híján a WTCC-ben kötött ki
A Bári Dáviddal közösen bemutatott saját csapatukról beszélve Michelisz Norbert elárulta, a világbajnoki mezőnyben való részvétel is megfordult a fejükben, ám ezen tervüket meghiúsított a WTCC2 terveinek bedőlése.
részletekSaját csapatot indít a TCR-ben Michelisz Norbert
A Honda gyári WTCC-pilótája ezúttal csapattulajdonosként bővíti feladatkörét: az M1RA két Honda Civicet indít a nemzetközi TCR szériában, melyek közül az egyiket Tassi Attila kapja meg.
részletekHivatalos: Mégsem érkezik a WTCC2
A Motorsport Világtanács mai rendkívüli ülésén megszületett a döntés: a november végén bejelentett szabályokkal ellentétben mégsem hozzák létre a WTCC2-es alkategóriát a túraautó-világbajnokságon. Emellett az egyik verseny helyszínét, egy másiknak pedig az időpontját is megváltoztatták.
részletekKilenc gyártó menő autójával tesztelt a TCR mezőnye
A TCR International Series csapatai megkezdték felkészülésüket a 2017-es szezonra, az Adria Racewayen és a Pininfarina szélcsatornájában.
részletek