Szafnauer
Még van esély a Force India-Aston Martin egyezségre
Noha a télen semmissé vált, ami ősszel majdnem biztos volt, most úgy tűnik, a Force India F1-es csapata a közeljövőben mégis partnerkapcsolatra léphet a patinás brit autógyártóval.
részletekA Force India tart a Toro Rossótól
A silverstone-i gárda operatív irányítója szerint a rivális csapat pilótái sokkal érettebbek lesznek, mint első szezonjukban - ráadásul az STR11-es is remekül muzsikált eddig.
részletek„Hülkenberg megérdemelné a gyári ülést”
Otmar Szafnauer, a Force India F1-es csapatának műveleti igazgatója szerint a német versenyző előbb vagy utóbb ajánlatot fog kapni egy nagycsapattól. A szakember beszélt a 2016-os erőviszonyokról is.
részletekIdén még biztosan nem érkezik az Aston Martin
Az indiai istálló vezérigazgató-helyettese, Otmar Szafnauer kijelentette, a brit gyártó továbbra is tárgyalnak, de az előttünk álló F1-es szezont még Force India néven teljesítik.
részletekNehezebb évre számít a Force India 2016-ban
A Force India fennállása legjobb év végi eredményét produkálta ötödik helyével 2015-ben, de a gárda műveleti igazgatója szerint idén nehezebb dolguk lesz a feljavuló riválisok ellen.
részletekForce India: Ki kell érdemelni az ülést
Otmar Szafnauer, az indiai F1-es alakulat műveleti igazgatója szerint a nemrég tesztpilótának szerződtetett Alfonso Celisnek bizonyítania kell, hogy érdemes rá bízni a csapat egyik versenyzői ülését.
részletekNem fog túlzásba esni a Force India
A silverstone-i székhelyű F1-es istálló volt idén a középmezőny meglepetéscsapata, nehéz kezdet ellenére történetük legjobb szezonját teljesítették. Jövőre azonban nem fognak irreális célokat megnevezni.
részletekForce India: Közel a megegyezés az Aston Martinnal
Úgy tűnik, Dave Richards információi hiányosak voltak, ugyanis a Force India vezérigazgató-helyettese szerint hamarosan meg tudnak egyezni a brit márkával, mely több mint 50 év után térhet vissza az F1-be.
részletekÚjra téma a három autó csapatonként
Kapásból két csapatot is elveszíthet az F1, ha a Red Bull nem kap versenyképes motort és kiszáll. A megoldás a harmadik autó, amely ellen furcsamód a kisebb istállók sem tiltakoznak.
részletekHemzseghet a kiskapuktól az új szabálykönyv
Ettől tart a Force India vezetősége, akik nem csak amiatt félnek a késői döntéshozás következményeitől, mert az érzékenyen érinti majd a csapat költségvetését.
részletekForce India: Nem játszunk a biztonsággal
Két nagy baleset is fűződött a Force Indiához a hétvégi Magyar Nagydíjon, nem csoda, hogy egyesekben felmerült: az F1-es csapat talán áldozott a biztonságból a sebesség kedvéért?
részletekKiderült, mi okozta Perez balesetét
Az F1-es Force India istálló műveleti igazgatója, Otmar Szafnauer nemcsak a balesetet kiváltó lengőkartörés okát árulta el, de azt is, hogy ez miként befolyásolta alapjaiban véve Sergio Perez hétvégéjét.
részletek