DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Symonds

Mégsem túl jó ötlet a leszorítóerő megfelezése az F1-ben

A Toro Rosso csapatfőnökének felvetésére adott választ Pat Symonds F1-es mérnök - ő is az előzések számának növekedéséért harcol, ám úgy véli, hogy az autóknak emellett lenyűgözőeknek kell maradniuk.

részletek

Előzésszimulátorral tervezik az új F1-es pályákat

Az F1 amerikai vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb szórakozást nyújtsa a nézőknek, ennek érdekében pedig különféle technológiákat is bevet, például az új pályák megtervezésénél.

részletek

A pszichológusok szerint is jobban járnánk az új F1-es időmérővel

Továbbra is az FIA és a Liberty Media napirendjén van az időmérő edzés lebonyolításának megváltoztatása. Az immár az döntéshozók mellett tanácsadóként ténykedő mérnök, Pat Symonds elmagyarázza, miért jó ötlet ez.

részletek

Alonso magáénak érzi "csalós" győzelmét

Kerek tíz év telt már el a méltán híressé vált, 2008-as Szingapúri Nagydíj óta, de sosem merül feledésbe. A Renault egy jól kitervelt csalással volt képes győzni, de Fernando Alonso szerint megérdemelten.

részletek

Symonds: Egy- és háromautós csapatok jöhetnek

Pat Symonds elárulta, hogy hamarosan napirendre kerül a téma, hogy egy- és háromautós csapatok vegyenek részt az F1-ben. Az FIA ezzel szeretné kissé felturbózni a rajtrácsot.

részletek

Symonds szerint a Ferrarinak csak Vettel egyéni vb-címe számít

A Ross Brawn oldalán dolgozó szakember úgy véli, a csapat ennek érdekében a háttérbe állította Kimi Raikkönent, és a konstruktőri bajnoki címre sem törekszik. A Mercedes gumiproblémáiról is beszélt, melyek szerinte már hosszú évek óta jellemzők.

részletek

Három technikai területen kell javítania Brawn csapatának

A műszaki szabályzathoz nyúl Ross Brawn válogatott mérnökcsapata, hogy izgalmasabbá váljanak a versenyek. A stáb tagja, Pat Symonds elmondta, a 21 szekcióból melyekre koncentrálnak.

részletek

Az F1 még sehol sincs a közösségi médiában

Egy nemrég nyilvánosságra került statisztika szerint a száguldó cirkusz messze túlszárnyalta a többi sportágat közösségi médiás fejlődésében a tavalyi szezon során, ám egy korábbi szakember szerint bőven van még hová fejlődni.

részletek

Az F1 rajtfelállását is megváltoztathatják

A szorosan egymás mellé sorakozó autókat és négyes rajtsort is nevesítette a Ross Brawn keze alatt ténykedő Pat Symonds, aki leszögezte: virtuális versennyel szimulálnak minden ötletet, hogy még véletlenül se fordulhasson elő olyan kudarc, mint két éve.

részletek

A Ferrarit ekézi a korábbi F1-es mérnök

Azt a Scuderia elnöke is bevallotta, hogy az istálló igencsak hanyagul kezelte a minőség-ellenőrzési eljárásokat, ám Pat Symonds így sem kímélte az alakulatot felelőtlen hozzáállása miatt.

részletek

Mick Schumachert lenyűgözte édesapja Benettonja

Igazi F1-es történelemórának lehettek szemtanúi a helyszínen lévők, hiszen a Belga Nagydíj előtt Mick Schumacher elvitte egy körre édesapja világbajnoki címet nyert Benettonját a spái aszfaltcsíkon.

részletek

Nincs szükség irányítókra a bokszfalon?

Az egykori Formula-1-es mérnök, Pat Symonds úgy véli, a csapatok teljesen feleslegesen húzzák fel irányítóközpontjaikat a bokszfalon - de vajon igaza van a korábbi szakembernek?

részletek