DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap

Stratégia

Hamilton: Simán megnyerhettük volna a versenyt

A Mercedes elhibázta Lewis Hamilton stratégiáját Szingapúrban, így nemhogy a győzelmet, de még a dobogós helyet is elvesztette. A brit nem szidja csapatát, akik azért Bottast mögötte tartották.

részletek

A Mercedes DRS-sel volt olyan gyors, mint a Ferrari anélkül

Idén először szolgált a vörösök javára a versenyautó kis leszorítóereje és kiváló végsebessége. Valtteri Bottas szerint nem volt esélye, nyitott DRS-sel sem tudott gyorsabb lenni Leclerc-nél.

részletek

Wolff: Bottast valóban többször is háttérbe szorítottuk Hamilton miatt

A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy Valtteri Bottas tavaly többször is szenvedhetett amiatt, hogy Lewis Hamilton érdekeinek előtérbe helyezése miatt meg sem kapta az igazi esélyt.

részletek

Ha rögtön reagál a Red Bull, akkor is bukta volna a győzelmet

A Red Bull csapatfőnöke szerint a Mercedes remek stratégiai húzása után mindenképpen elvesztették volna az első helyet, olyan kiváló kivezető kört futott Lewis Hamilton, aki gyorsabb volt ma.

részletek

Hamilton fel akarta adni a versenyt

A Német Nagydíjat sokáig vezető Lewis Hamilton egyáltalán nem kérte, hogy esőgumit kapjon a kerékcseréjénél, a hajrában pedig, második kicsúszása után ki akart állni, de csapata nem engedte.

részletek

Leclerc: Szégyellem magam, tönkrevágtam a csapat munkáját

Idén másodszor nullázott Charles Leclerc, hiszen a Monacói Nagydíjat követően a németet is a falban végezte. Elnézést kért hibájáért a szurkolóktól és a csapattól, akik kiváló helyzetbe hozták őt.

részletek

Norris önhibáján kívül bukott pontokat

Hiába vezetett hazai közönség előtt is kiválóan a brit újonc, a rosszul megválasztott stratégia ugyanúgy kiszúrt vele, mint Valtteri Bottasszal. Végül még a pontszerző helyekről is lecsúszott.

részletek

Ha Bottas a rajtnál visszaesik, nyerhetett volna

A Mercedes olyan stratégiát alkalmazott Nagy-Britanniában, amiből Valtteri Bottas csak vesztesként jöhetett ki. De ezt jó előre elhatározták, mivel eleinte kizárták az egy kiállás esélyét.

részletek

Verstappen: Logikus volt a taktikánk

Max Verstappen a legkevésbé sem hibáztatja csapatát, amiért ennyire későn futhatta meg utolsó gyorskörét. Már a Q1-ben is érezte, hogy rizikós lesz a közepes gumi, végül rajtavesztett.

részletek

Hamilton: A Mercedes nem követne el ilyen hibákat, mint a Ferrari

Lewis Hamiltont nagyon meglepte a rivális istálló orbitális baklövése Charles Leclerc-rel Monacóban, az időmérő első szakaszában. Kijelentette, a Mercedes ilyen hibát soha nem vétene.

részletek

Leclerc eddig nagyot csalódott

Mercedes-uralom, csapatutasítás, ütközés, stratégiai és technikai hibák. Nem ilyen kezdésről álmodott a Ferrarinál Charles Leclerc, de úgy véli, a kemény munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.

részletek

Kubica úgy érzi, Russell részesült előnyben

A nyolc év után visszatérő lengyel pilóta Monacóban előrébb autózott, mint csapattársa, mégis George Russellt hívta ki előbb a csapat, pedig elvileg fordítva kellett volna lennie. Kubica nem érti a dolgot.

részletek