DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: A Mercedes nem követne el ilyen hibákat, mint a Ferrari

Lewis Hamiltont nagyon meglepte a rivális istálló orbitális baklövése Charles Leclerc-rel Monacóban, az időmérő első szakaszában. Kijelentette, a Mercedes ilyen hibát soha nem vétene.

A Scuderia az utóbbi időben már számtalan alkalommal nagyon mellé lőtt a stratégiával és a csapatutasításokkal is. Ennek idén általában az új igazolás, Charles Leclerc a kárvallottja. Bő egy héttel ezelőtt, Monte-Carlóban, az időmérő első szakaszában sikerült kiejteni a pole-pozícióra is esélyes ifjoncot, ráadásul hazai pályán, ő maga sem értette a dolgot, pedig többször rákérdezett a csapatnál, hogy biztosan elég lesz-e az ideje, ne menjen-e ki még egyszer.

Ennek egyenes következménye volt a hatalmas kockázatvállalás a szűk, utcai pályán, aminek nem is lehetett más vége, mint egy karambol, emiatt pedig végül kiállni kényszerült. Lewis Hamilton felhívta a figyelmet arra, amit a rajongók is sérelmeznek, hogy a Ferrari túl gyakran követ el ekkora bakit, az Ezüst Nyilaknál ilyen nem fordulhatna elő.

Hamilton vakon bízik a Mercedes mérnökeiben


„Időnként megtörténik az ilyen, kiszámítanak a mérnökök egy minimum időt, azt el kell érni, ha az ember mindenképpen tovább akar jutni. Megmondják, milyen köridőt kell teljesíteni a Q2-be jutáshoz, beleszámítva azt is, hogy a pálya általában javulni szokott időközben” – mutatott rá Lewis Hamilton.

„Kimegyek, megteszek egy gyorskört, utána azt mondják, biztonságban vagyok. Az első köröm után itt is ezt mondták, de azért kint maradtam még egy fordulóra, hogy még többet kihozzak. Látni akartam, mennyit tudok még javítani és mennyit javul a pálya állapota.”

„Régebben többször előfordult, hogy a határon voltunk, ekkor azt mondták a garázsban, hogy pengeélen leszünk, újra ki kellene menni. A Ferrari úgy döntött, megkockáztatja a kiesést, mi viszont sosem vállalnánk ennyi rizikót, mint ők. A Mercedes biztosan elkerülné a hasonló szituációkat, a kommunikáció nagyon nagyon fontos. Nagyszerű embereink foglalkoznak ezzel a csapatnál, akiknek mindig adni lehet a szavára” – jelezte a Ferrarival szemben látható különbséget az ötszörös világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: