DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

Sprint

Magnussen meg sem próbálta tartani az élmenőket

Nagyon élvezte az élen töltött első köröket a dán, de tudta, hogy irreális feladat lenne a három nagycsapat ellen harcolni, így inkább a közvetlen riválisokra és a pontszerzésre fókuszált a Haasszal.

részletek

Alonso: Már csak egy verseny, és végre vége!

„Egész évben kicsit ilyen volt” – fogalmazott csapattársa kapcsán az Oconnal ismét összeérő spanyol. A francia szerint a kétszeres vb-első a semmiből jött, és vasárnapra le fog higgadni.

részletek

Verstappen: A lágy gumin sem lettünk volna elég gyorsak

A vártnál sokkal nagyobb gumikopással szembesült a brazil sprinten a regnáló világbajnok, aki egyelőre verhetetlennek érzi a Mercedeseket. A szárnysérülés semmit sem számított szerinte.

részletek

Sainz: A második hely volt a maximum

Carlos Sainz az ötödik helyről startolva a második pozícióig küzdötte fel magát a szombat esti sprintfutamon: elégedetten értékelt a csapat tempóját illetően és érdekes futamot jósol holnapra.

részletek

Hamilton: Csapatként kell magunk mögött tartani a többieket

A nyolcadik helyről startolva harmadik lett a sprinten a hétszeres F1-es világbajnok, aki Sainz büntetésével viszont az első sorból indulhat vasárnap. Célja a győzelem a brazil közönség előtt.

részletek

De Vries készenlétben, vége a bojkottnak – ez történt ma

Lando Norris rosszulléte, Pierre Gasly levegőben lógó eltiltása, feltámadni igyekvő Ferrari, reform előtt álló sprintek, problémahegyekbe ütköző Zengő: egy csokorba gyűjtöttük a csütörtök főbb híreit.

részletek

Önálló eseménnyé válhatnak a sprintek 2023-ban

A versenyzők kritikára (is) reflektálva állítólag felmerült, hogy a jövőben ne döntsön a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről a szombati rövid futam, hanem teljesen különálló versenyként rendeznék meg.

részletek

Ez történt ma: békekötés, könyvelőt keres a Red Bull, idén több csapat is túlköltekezhet

Békét kötne a Sky Sports és a Red Bull, az energiaitalosok könyvelőt keresnek, Piastri McLarent tesztelhetett, Steiner pedig megváltozatná a sprinteket - ez történt hétfőn.

részletek

Steiner megreformálná a sprinthétvégéket

A Haas csapatfőnöke támogatja a sprintversenyek egyre növekvő számát, a második szabadedzés helyett azonban egy újabb kvalifikációt rendezne, ami a vasárnapi rajtsorrendet döntené el.

részletek

Verstappen nem kedveli a sprinteket

Brazíliában rendezik az idei év utolsó sprintfutamát, jövőre viszont megduplázódik ezeknek a száma. Max Verstappen nem örül ennek, mivel szerinte az ilyen eseményeken nem éri meg kockáztatni.

részletek

Két időmérő, több safety car – így javítaná a show-t az F1?

Az AMuS értesülései szerint a háttérben folyamatosak az egyeztetések arról, hogyan lehetne több tekintetben is javítani az F1 látványosságán: a lebonyolításhoz és a DRS-hez is hozzányúlhatnak.

részletek

Hivatalos: Jövőre már hat F1-es sprintet rendeznek

Fontos változásról döntött a Motorsport Világtanács: a mai napon megszavazták, hogy a 2023-as szezontól kezdődően nem három, hanem hat versenyhétvégét bolondítanak meg a sprintformátummal.

részletek