Spa
Álhírt kiált Monza, Spára is van még esély
Német sajtóhírek szerint négy európai forduló, a holland, spanyol, belga és olasz futam maradhat még pótlás nélkül: ennek ellenére mind a négy helyszín arról beszél, van még esély a nagydíjra.
részletekÚjra jár az F2-es balesetben megsérült Correa
Botladozva, de megtette mankó nélkül az első lépéseit Juan Manuel Correa a súlyos spái ütközés óta. Az út még hosszú, a 20 éves pilóta azonban már látja a célt.
részletekVeszélybe sodorták Spát a kitolt belga tilalmak
Már egy nyár végi nagydíj sorsa is erősen kérdésessé vált az idei Formula-1-es naptárban, miután a belga kormány legújabb vírusvédelmi intézkedése még pont érinti az egyik legnépszerűbb pálya versenyét.
részletekVerstappen „visszaadta a kölcsönt” Norrisnak
A múlt héten a McLaren F1-es pilótája forgatta ki egy szimulátorversenyen a Red Bull-ost, most a holland okozott balesetet, amelybe brit társa is belekeveredett.
részletekNincs verseny? Sebaj! Nézz Spában száguldó dobozt!
Méghozzá nem is csak egy közönséges dobozt, hanem Amazon-dobozt. Tökéletesen helyettesíti a valós Formula-1-es száguldást, az embernek már-már az az érzése, hogy nincs is szükség igazi autóversenyre.
részletekA spái orvos szerint Correa nem állít igazat
A halálos baleset sérültje arról beszélt, az FIA magára hagyta őt Belgiumban. A pálya orvosának verziója szerint végig kapcsolatban voltak, ő személyesen a kórházban is járt.
részletekElőször beszélt a halálos baleset részleteiről Correa
Végig eszméleténél maradt az Anthoine Hubert életét követelő ütközés során Juan Manuel Correa. Valószínűleg lába sosem fog teljesen rendbe jönni, de motiválja álma, hogy egyszer visszatér az F2-be.
részletekApránként javul a súlyosan sérült F2-es versenyző állapota
Abban a balesetben, amelyben nemrég Anthoine Hubert életét vesztette, riválisa, Juan Manuel Correa is súlyosan megsérült. Az amerikai kórházba is került, ahol valószínűleg hosszadalmas rehabilitáció vár rá. Családja folyamatosan beszámol az állapotáról.
részletekA Renault már jó ideje átlépte az 1000 lóerőt
Monzában végképp bizonyított a Renault-erőforrás, a korábbi években csak szenvedő egység az egyik legerősebb volt a mezőnyben. A csapatfőnök szerint nem vicc az ezer lóerő, már rég elérték.
részletekLeclerc: Ezután csak küszködni fogunk
A legutóbbi két nagydíjon győzelmet arató Charles Leclerc gyorsan lehűtötte azokat az újságírókat, akik kései világbajnoki reményekről beszélnek vele kapcsolatban. Ez a két pálya volt a Ferrrarié.
részletek„Kritikus, de stabil” az F2-es tragédiában szintén súlyosan sérülő Correa állapota
A Juan Manuel Correa családja által kiadott közlemény úgy fogalmaz, hogy a tragikus belgiumi F2-es hétvégén, Anthoine Hubert halálakor szintén súlyosan megsérülő versenyző állapota kritikus, de stabil.
részletekVettel: Inkább unalmas F1 örökké, mint egy halál
Az utóbbi évek – Bianchi, majd most Hubert tragédiájával – felébresztették a versenyzőket: a veszély ott lappang a versenyeken. Sebastian Vettel felemlegette: nem olyan rég még unalmasnak és túl biztonságosnak nevezték a sportot.
részletek