DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 28. hétfő

Sajtóközlemény

Hosszú idő után először csökkent a használt autók száma

Idén márciusban 4,7 százalékkal kevesebb használt autót hoztak be külföldről, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy 2012 óta először teljesített alul egy adott időszakban ez a terület az egy évvel korábbi eredményhez képest. A Datahouse* adatai szerint az első negyedév összességében ennek ellenére 9,4 százalékos növekedést hozott az import területén, de a növekedés mértékén érezhető a csökkenés, tavaly ilyenkor ugyanis még 17 százalékot nőtt a piac. Az import listát a Volkswagen vezeti három hónap után.

részletek

Küzdelmes idénynyitón van túl a Lexus RC F GT3

Az Emil Frey Lexus Racing a Sprint Cup versennyel indította debültáló idényét Blancpain GT 2018-as versenysorozatában, amelynek során az RC F GT3 -as versenygépeknek számos kihívással meg kellett küzdeniük.

részletek

A bajnok új ruhája: René Rast versenyautója pirosba öltözött

Ugyanaz a rajtszám, de teljesen új megjelenés: a DTM jelenlegi bajnoka, a címvédő René Rast egy piros Audi Sport RS 5 DTM volánja mögött áll rajthoz a 2018-as DTM szezonban.

részletek

Dobogón nyitotta az évadot a Lexus LC 500

Jól rajtolt a Lexus lenyűgöző szupersport kupéja, az LC500 a Super GT szezonban: az évad első futamán, Okayamában dobogós helyen végzett a japán prémium gyártó erőgépe.

részletek

Titokzatos Lexus érkezik Pekingben

A Lexus titokzatos új modellről adott közre részletfotót, amelyről a japán prémium autómárka ígérete szerint április 25-én, az autóipar egyik legrangosabb ázsiai eseményén, a Pekingi Autószalonon hull le a lepel.

részletek

Ezt tudja a Toyota kompakt izomautója

Már Magyarországin is rendelhető a Toyota rendkívüli várakozások övezte kompakt sportautója, a Rally Világbajnokság (WRC) futamain remekelő Toyota Yaris WRC által ihletett limitált szériás Yaris GRMN-ből.

részletek

Ezüstéremmel kezdett a GT4 Eb magyar versenyzője

Mór Csaba és olasz versenyzőtársa Patrick Zamparini a hétvégén a belgiumi Zolderben álltak rajthoz a GT4 Európa Bajnokság első fordulóján.

részletek

Örömautózás a Hungaroringen

Mert örömet okozni jó! - Különösen, ha az imádott sportágunk által tudunk mosolyt varázsolni olyan beteg gyerekek arcára, akiknek a betegséggel való küzdelme óriási példa lenne sok egészséges felnőtt ember számára is!

részletek

Vajon milyen autóval járna József Attila, ha ma élne?

Kisiskolásokat kértek arra, képzeljék el, milyen autója lenne annak a költőnek, akinek születésnapját április 11-én, a Költészet napján ünnepeljük. Az akcióval a szervezők nem reprezentatív kutatást szerettek volna készíteni. Pusztán az autók segítségével a gyerekek kíváncsiságát szeretették volna felkelteni a költészet iránt.

részletek

Még nem késő, megéri váltani nyári abroncsra

Ideális helyzetben általában a húsvét utáni időszakban indul meg a nyári abroncsok cseréje. Azonban nem minden autótulajdonos gondolja át ennek fontosságát, és a nyári időszak során is fennmaradnak a téli abroncsok. Ezzel nem csupán a biztonságukat veszélyeztetik, hiszen hosszabb fékúttal kell számolni, de idő előtti elhasználódással is. Nem mellesleg romlik a vezetési élmény, hiszen az abroncsok nagyobb zajjal futnak nyári társaikhoz képest. A csere szükségességére a Hankook szakértői figyelmeztetnek és el is mondják, hogy miért.

részletek

A Ford bemutatja a vadonatúj Focust

A Ford ma mutatja be először a vadonatúj Ford Focust, minden idők legtökéletesebb és legfejlettebb technológiájú Ford-modelljét.

részletek

A Lexus NX a legértéktartóbb SUV?

A hibrid elektromos autókra számos tanulmány szerint nagyságrendekkel jobb értéktartás (magasabb maradványérték) jellemző, mint a hagyományos, benzines vagy dízelüzemű autókra - legutóbb épp a mértékadó CAP-HPI elemzése jutott erre a megállapításra.

részletek